Vén fa árnyékában,
Forró meleg nyárban
Megpihenni de jó!
Ki e fát ültette,
Áldassék érette
A kedves nagyapó!
Volt még csak apóka,
Mikor e diófa
Ide ültetődött,
Sokat öntözgette,
Meg-megállt felette,
Míg megöröklődött.
Miért Istent kérte,
Örömét megérte
Gonddal ápolt fának:
Sokszor ült alatta
S vele víg csapatja
Sok szép unokának.
Vén fa árnyékában,
Forró meleg nyárban,
De sok mesét mondott!
És amíg meséle,
Hófehér fejére
Hajlottak a lombok.
Hej, szép napok voltak,
Mi kár, hogy csak voltak!
Hol van nagyapóka?
Pihen már sírjában,
Nem fa árnyékában,
S nincs mese azóta…
Forrás: Vers mindenkinek
