https://verskucko.com

Címke: eredet

  • Reményik Sándor: Gyopár

    Azt mondta valaki:
    A Korongyoson gyopár is terem.
    Azóta vágyaimnak netovábbja
    A Korongyos-tető.

    Róla álmodom nappal-éjjel,
    S a pici fehér csillagokról,
    Mik szikráznak a vad kövek között.
    Mert úgy lehet:
    Egy hullócsillag szállt alá oda,
    Épp a Korongyos tetejére.

    Honnan indult: ki tudja azt?
    Talán egy nagyváros felett
    Látta útrakelni egy ifjú pár,
    Sikoltó ívét elkísérték szemmel,
    Míg legörbült a sötét horizontra.
    Találgatták: vajon hol nyugszik meg?

    Hát ide hullt.
    Ide, a Korongyos-tetőre.
    Ezer darabra hullott széjjel,
    De üdvösségét megtalálta.
    S minden kis része csillagalakú lett:
    Így született a havasi gyopár.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Az irisórai szarvas

    Virradt. A fákra egyre csendesebben
    rivallt alá a mély felhő-torok.
    Gáncsot vető boróka-rengetegben
    akadtak rá a csorda-pásztorok.

    A gornyikhoz levitte nemsokára
    tarkóra vetve egy szilaj csobán,
    s megvolt az alku egykettőre: ára
    egy korty fenyővíz s egy marék dohány.

    A simmentali borjának fogadta
    fakorlátos, legeltető helyen,
    tőgyén mohón csüngött az istenadta,
    és elfeledte, hogy testvértelen.

    És elfeledte a futó erecskét,
    amely bukfenceket kacagva hányt,
    s mely hűs homályba fogta gyenge testét,
    el a zuzmószakállú ősmagányt.

    És elfeledte a forrás kis odvát,
    amelynek tükre csábító titok,
    s ha eltikkadva meg-megszomjazott, hát
    napverte, langyos vályúból ivott.

    Kristály-tükörben nem láthatta mását,
    mikor a szarva büszkén ütközött,
    meg nem sejthette büszke származását,
    és borjúnak nőtt fel, borjak között.

    És lett pompás agancsú háziállat,
    vadász-szívekbe dobbantó remek,
    s csudálva nézte, rajta mit csudálnak
    csudálkozó kiránduló-szemek…

    De nyárutón, mikor a kék havasról
    omlott a köd s leszállt az ősz vele,
    beláthatatlan ködruhás magasból
    szarvasbőgés búgott a völgybe le.

    S akkor: párát zihált remegve szája,
    idegen lett palánkos otthona,
    idegen lett testvére, mostohája —
    s a ködbe hördült, mint az orgona.

    Forrás: Index fórum: Kedvesch versek