Öreg bölcs, mondd csak: Míg mi a halottat,
A szenvedőket telehintjük könnyel:
Az Isten, aki mindnyájunknak atyja,
Mért nézi mindezt jéghideg közönnyel?
– Nem tudom!
Talán azért, mert tudja jól az Isten,
Hogy nincs halál, s örökké tart az élet?
Hogy más alakban támadunk föl ujra,
Ha régi formánk széttört, semmivé lett?
– Nem tudom!
Ismertem embert. Nem tett soha rosszat.
Nemes, nagy lelkén nem volt soha szenyfolt.
S csapások érték, hogy csaknem megőrült!
Mért szenvedett így, hogyha bűntelen volt?
– Nem tudom!
Ismertem embert. Maga volt a gazság.
De életét bőségben, vígan élte,
S fénylett rá folyvást a szerencse napja!
Ha hitvány volt, az Isten mért kimélte?
– Nem tudom!
Vagy van talán igazság, túl a földön?
Van angyal, végzést lángbetükkel író?
Van, aki lát, hall és itéletet mond,
Különbet, jobbat, mint a földi bíró?
– Nem tudom!
A vénség elhal, sírba dől. Helyén van.
Korhadt, kiélt. De jó uram, felelj meg
E bús kérdésre: Mért hal meg a bájos,
Friss, édes jószág – mért hal meg a gyermek?
– Nem tudom!
Egy eb döge s halott Napóleon közt
Nincsen különbség? Úgy elpusztul éppen
A fényes lángész, mint a ronda állat,
Mely túrt, sarat túrt teljes életében?
– Nem tudom!
Hát életünknek nincs más célja, mint az,
Hogy porrá váljunk, temetői röggé?
Legyek módjára röpködjünk a fényben
Pár évig – aztán rothadjunk örökké?
– Nem tudom!
Biztos, hogy végül megfagy az egész föld!
Ha mindezt tudja és előre látja:
Mért küzd, mért épit, mért tanúl az ember?
Felelj meg erre, bölcsesség barátja?
– Nem tudom!
Ó szép öreg bölcs! Mielőtt kilobbansz
S hulládon férgek milliói rágnak –
Mondd: érdemes volt a világra jönnöd?
Mondd: van-e célja az egész világnak?
– Nem tudom!
1890
