https://verskucko.com

Címke: felelősség

  • Idézetek

    „Minden fölösleges szóval el kell számolnunk egyszer. A kimondottakkal mások előtt, az elhallgatott szavakkal önmagunk előtt.”

    Taitosz

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Garai Gábor: Artisták

    Élő csipesz, lóg a trapézen
    a férfi fejjel lefele,
    foga közt kettős tárcsa, mintha
    mágneses nyelvet öltene.

    A vonzás túlsó pólusán függ
    s forog a nő – feszül a száj!
    Micsoda csók! – Köztük csupasz tér,
    tömör csönd s véletlen halál.

    Micsoda egymásrautaltság
    leng itt ég alatt, föld felett,
    micsoda gyakorlott makacs vágy
    ment s kockáztat két életet!

    Milyen figyelemben forognak
    s mily fegyelemben, tudva: csak
    együtt szállnak, ha egyikük vét,
    mindketten aláhullanak!…

    Ó, ha így tudnánk összefogni
    egymásra bízott szeretők,
    mintha folyton fönn-szállva, mintha
    folytonos zuhanás előtt!

    Ó, ha közös dolgok tevői,
    így tartanánk egymást, ilyen
    végzetes bizalommal egymás
    fogában s idegeiben!

    Ezrekbe fogódzók, ha hittel
    mondanánk, mint ők odafönn
    élik, hogy: a másik ügyéhez
    egész létemmel van közöm!…

    Forog, forog a nő a férfi
    foga közt – tompul a zene,
    csak dob kopog. – Valami gyors vég,
    bármi föloldás kellene!

    No most!… Földet ér a mutatvány.
    Fönt már a taps függönye leng.
    S ők ketten egyetlen groteszk bók
    szobrában állnak idelent.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szilágyi Domokos: Viszonylag

    boldog lehetek,
    hogy törődhetem veletek,
    mert magammal is így törődöm;
    viszonylag sokat tehetek,
    ha fölismerem bennetek
    mindazt, mi jó s mi rossz e földön;
    viszonylag csak hasznomra van,
    ha bennetek nézem magam,
    megtudni: mért és hogyan élek;
    viszonylag biztos igazam
    innen őrzöm minduntalan –:
    a világ léptéke a lélek;
    viszonylag jól dolgozhatom,
    míg példátokból tudhatom:
    a lélek léptéke a munka;
    viszonylag ékes szavakon
    csak így, csak így indíthatom
    önmagamat felétek útra; –
    viszonylag boldog lehetek
    s elégedett: hogy tehetek,
    hogy eme gyönyörű kínomnak
    élhetek, s hogy tiértetek
    láthatok én és érthetek
    s ti érettem –: mert így lehet
    elejét vennem az iszonynak,
    hogy boldog lehessek viszonylag.

    Forrás: M5 – Vers mindenkinek: Molnár Piroska előadása

  • Reményik Sándor: Irigység?

    Nem, ezt a rút szót ne foghassa rám
    Senki fia, míg lelkemet tudom -…
    A magasságba vezető úton
    Igénytelen őr: Isten jó vitéze:
    Megállottam egy bús sziklafokon.

    Áhítattal tekintek fel, előre,
    Azokra, kik már csillagok talán,
    S ragyogva kiültek a hegytetőre,
    És szeretettel tekintek alá,
    Azokra, akik utánam jőnek,

    Testemet vetem lépcsőül nekik,
    És nem bánom, ha százszor megelőznek.
    Csak arcukon az ihlet tüzét lássam,
    Csak égjenek szent, olthatatlan lázban,
    Csak égbe nézzen a szemük merőn.

    Mert ki csupán olcsó zsákmányra les,
    Kis, könnyű vadra királyi tetőn,
    Azt én letaszítom a meredélyen.

    Nem irigység ez. – Csak kötelességem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: A vendég

    A hóban látható nyomát
    nem vallatják az érkezőnek,
    kapu elé kiállnak és
    szívélyes szóval ráköszönnek,
    nem kérdi senki, mit hozott,
    s nem nézi, merről jő a nyomsor,
    szobájukba tessékelik
    s kenyeret adnak néki rozsból.

    Egy-két meleg szava után
    forralt borral is kínálják,
    estére a ház asszonya
    néki veti a legszebbik ágyát.
    És reggel is lábujjhegyen
    övezi őt lágyan a kímélet,
    pálinka várja és kalács
    ha fáradt álmából megébred.

    És mikor újra útra kel –
    körülfogják és magyaráznak;
    melyik a legjobb út, melyik
    jól bevált ösvénye a tájnak,
    a gázló hol veszélytelen,
    s mikor szelíd a patak sodra,
    parancs-erős intelmeit
    mind egytől egyig elsorolja.

    Jaj annak, ezerszeresen,
    akit valahol befogadtak!
    Irány-szabó gyengéd erőt
    szíve tarisznyájába raktak,
    kéretlen jótevők raja
    jogot formál aggódni érte,
    s – bár kedves féltéssel teszi –
    siet, hogy útját is bemérje.

    A hóban látható nyomát
    kivallatják a távozónak,
    kíméletlen nyomolvasó
    a féltve-kísérő erőszak,
    figyelik: merre tart, hová?
    S ha eltér – utánakiáltnak,
    kit jók tartottak jól: tovább
    csupán a jók kedvében járhat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  •  Parancs János: Ötven felé

                   Ötven felé kivetjük önmagunkból
                   mindazt, ami cifra s szedett-vedett lom,
                   s oly komor, fönséges lesz a lelkünk,
                   olyan hideg és kongó, mint a templom.

                                  Kosztolányi Dezső: Ötven felé

    Akárhogyan kanyarog az út
    lehet emelkedő lehet völgymenet
    a végső megaláztatáson kívül
    sok meglepetést
    számunkra már nem tartogat
    Mégis mindenki másként fogadja
    az ismerős maskarákat
    a kísértő démonokat az unt helyzeteket
    Más-más rögeszmét követve gázolunk előre
    folyvást fogyatkozva meg-megtizedelve
    s újabb tizedelések felé közeledve
    Védjük és óvjuk ami még menthető
    ami ideig-óráig még becsülhető
    egy-egy önzetlen jótanácsot
    kéretlenül kapott emberi gesztust
    A hamis prófétákat alantas céljaikról
    előbb-utóbb mi már biztosan fölismerjük
    hiába varázsolnak a semmiből
    egyszarvút galambot és bárányt
    kavargó színes káprázatokat
    Akik a világi hatalomra törnek
    gyorsan lelepleződnek
    Akik önös érdekeikért föláldozzák
    a többiek életét és sorsát
    a vesztükbe rohannak
    Ilyesféle bölcs szavakra futja csak erőnkből
    pedig tudván tudjuk
    az ember irányítható és gyarló
    s az élete mint szélben a mécsláng
    kioltható egyetlen fuvintásra
    És mégis csodákra képes
    ha önmagán túláradva egyszer
    teremtő képzeletére bízza magát
    ha elfogadja és vállalja a szabadságát
    A lét esélyét a gazdátlan reményt
    táplálni és megőrizni kevés a szó
    s most már a mi feladatunk volna
    botcsinálta fogadatlan prókátoroké
    imbolygó és botladozó pasasoké
    Ám nem tudom lesz-e elég erőnk s hitünk
    türelmünk ügyességünk és ravaszságunk
    hogy az előttünk járók példáját követve
    átmentsük a hétköznapok sivatagos tájain
    a gyanúsítgatások és a vádak poklain
    a hiúságunk szakadékos vak homályán
    Vajon képesek leszünk-e a lemondásra
    elhányni és hátrahagyni érte minden egyebet
    az életünk árán is védelmezni amíg lehet
    hogy sértetlenül világoljon akkor is
    mikor már nem leszünk

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor: Felelni

    Néha felelni kell az élet kiszámíthatatlanul bekövetkező,
    s elodázhatatlanul végzetes pillanataiban: felelni kell,
    az egészre. Ki vagyok? Mit akarok?
    Ki ellen, kinek érdekében akarok élni?
    Miért? Milyen képességekkel, eszközökkel, felkészültséggel?
    Ami fontosabb mindennél: milyen szándékkal?…

    És, felelni az egészre: hol tartok?
    Van-e még tartalékom áldozatkészségből, önzetlenségből,
    vagy már csak megóvni és megmenteni akarok maradék készleteket?

    Ez a pillanat az életben, amikor felelni kell.
    Várják a választ, a csend nagy, drámai.
    De ilyenkor megtudod és észreveszed,
    hogy e kérdésekre szavakkal nem, csak az élettel lehet felelni.

    Forrás: meglepetesvers.hu

  • Kamarás Klára: A tér

    Álarcban jár a gyűlölet,
    angyal képében tetszeleg,
    bárány bőrében farkasok,
    s tágult szemmel bámulja sok
    ifjú titán, míg ordasok
    ámítják őket szép szavakkal.

    Uszítanak: Gyerünk, a tettek
    döntenek majd, itt törvény nem kell!
    Vigyázzatok, vigyázzatok!
    Ki áldást oszt, az nem mind angyal,
    s míg álszentül égre merednek,
    már szaga van a gyűlöletnek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gyurkovics Tibor: Túlélni

    Hazugság hogy túlélni
    mit gyomor nem bír el
    hazugság meglapulni
    amikor ütni kell

    Áltatás megmaradni
    lelkünk sebeivel
    szabadságot pótolni
    nem lehet semmivel

    Fondorlat az alázat
    hogy majd valamivel
    kijátsszuk mit a börtön
    rácsával ránk lehel

    Csalás bunkerba bújni
    itt csalás elaludni
    és csalás szemet hunyni
    ki-ki maga felel

    Árulás egyezkedni
    árulás elfeledni
    sebet vagy igazságot
    ha belehalni kell.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csukás István: Helyetted élek, azt hiszed?

    Helyetted élek, azt hiszed?
    Azt képzeled, hogy helyetted él
    a költő? Szememmel nézel,
    fülemmel hallasz, orrommal
    szimatolsz, tüdőmmel lélegzel?

    Együtt ejtjük teherbe a Múzsát,
    szuszogva, lihegve a kuplerájban,
    de a nemibeteg-gondozóba
    már egyedül járok? S ha náthás
    vagyok, rosszkedvű, vagy eliszom
    az eszemet? Akkor is velem
    repülsz? Egészen a pocsolyáig?

    Esendő vagyok, mint mindenki,
    s nem biztatlak semmire,
    mint az öntapadós Isten.
    A költő nem művese,
    s nem lélegeztető gép.

    Forrás: Magyarul Bábelben