Férfitársam,
Ki rekedt susogással, közelhajolva,
Az uccán pénzt ajánlasz a nőknek,
Nyomorult
Te nem érzed a lehelleted,
Te talán nem is tudod, hogy a te
lehelletedtől vált bűzössé
a rózsakehely
És a kipattanó jázmin szerte a világon
Mit tettél boldogtalan, te nem tudod
Borzasztó
Te vagy az oka, hogy keserű lett
a boldog, csodálkozó nevetés
Miattad köpi ki undorral az édes
cseresznyét legörbülő szájunk,
mert mindegyikbe odapetézted
kukacodat,
Tőled tanulta meg a pipacs, hogy
pusztító mákonyt hord kelyhében
És a vipera, hogy a foga mérges,
Te adtál kést és bombát a szép kis gyermek kezébe,
Neked köszönheti a tiszta szomjúság,
Ki gyanútlan kinál édes bort friss harmatért
az ostoba gőg kalmártekintetét
gyanakvó pillák alól
s a nyálat, amit szemébe köp
a fenevaddá dühített asszony
S a tőrt, amit szívébe vág
Neked az utálatos pirosítót
S a kéjpoklot hazudó szemfestéket –
Te rondítottad be Agricola édes ligeteit
S az édesen fütyörésző pásztorsípba
te dugtál recsegő kavicsot,
A szerelem tiszta esszenciáját, isten
ajándékát te mocskoltad ihatatlanná
És téged vádollak a háborúval is
És hogy gyűlölik egymást az egymásért epedő népek e Földön
És ha Európa összeomlik s vigyorgó
sárga kutyák lepik el romjait is,
Azzal is téged vádollak.
Szegény nyomorult,
Nem gyülöllek én,
Elfordulok, ne lássam;
Idd meg, amit főztél:
A nadragulyát.
Forrás: Lélektől lélekig
