Gyermekként álmodtam felnőttkoromról,
felnőttként álmodtam gyermekkorom.
“Majd cigarettázni fogok!”
“Hogyan is volt a kanyaróval?”
A háború is játék volt, amíg
ki nem nézte számból a falatot.
Csak akkor riadtam, kis állat –
beteggé tett a beteg világ.
Bartók halálos ágyán
kottafejekkel írt receptet
minden leendő nyavalyánkra.
Forrás: Magyarul Bábelben
Foganni könnyű. Világra jöttem,
suhogó kések között születtem,
s felnőttem én is, mint más, dologra,
akár az apám s az anyám: a gondra.
Csináltam ezt-azt, így-úgy megéltem –
arasznyi múltam el nem cserélem.
Mi volt, mi nem lett eddig, mindegy már.
Felnőttem. Élek. Enyém a leltár.
Valami mégis megszakadt félbe.
Egy évig egyszer játszani kéne.
Szánkázni télben, fürödni nyáron,
csücsülni hajlós cseresznye-ágon.
Lennék kisgyermek, maszatos magzat,
álmomban raknék kardokból kazlat.
Édesem, hallod? te kis esendő,
orcád ha sápadt, síró kiskendő,
játszani kellene! elég a vasból!
Csördül a zápor, ezüstös ostor,
teteje ezüst, arany az alja,
gurul a szívünk, két iker-alma,
játszani gyerünk! játszani! jól van!
„Kiskacsa fürdik fekete tóban” –
Nem megy a játék. Kezemben vas súly.
Zubogó vérem verése, lassulj.
Pókok türelme segít, ha láz van,
gondok közt fekszem, zörgő vaságyban.
Forrás: PIM
