Alig várom öregségem!
Könnyű nekem várni;
Ha elmondom, hogy mi okból,
Ki tudná csodálni?
Ez az én kis szőke fiam
Fog engem ápolni,
S öregségem napjaiban
Rólam gondoskodni.
„Ne félj, anyám – így szól hozzám –,
Hogyha megöregszel,
Úgy viselem majd gondodat,
Tudom, megelégszel.
Ott a meleg kályha mellett
Puha, lágy karszék áll,
Ott üldögélsz, s én zsámolyon
Mindig lábaidnál.
Nem is kell, hogy magad fáraszd
Beszéddel, intéssel,
Megtanulom arcvonásid
Olvasni szívemmel.
Az lesz nekem az örömem,
Ha téged szolgállak,
S megelőzvén vágyaidat,
Mosolyogni látlak.
Kis asztalka lesz melletted,
Megrakva mindennel,
Amit szeretsz; cukrocskákkal,
Virággal, könyvekkel.
S ha kisüt a tavaszi nap
Éltető sugára,
Karon fogva kivezetlek
Üdítő sétára.
Vagy ha járni nem lesz kedved,
Szép kocsit hozatok,
Abba okos, szóra hajtó
Lovakat fogatok.
Kedves öreg tagjaidat
Takarom köpenybe,
S nehogy meghűtsd, lábaidat
Jó meleg cipőkbe.
Csak úgy szép lassú lépésben
A lovakat hajtom,
Hogy a kocsi dörögése
Világért se rázzon.
S hazaérve, szép csendesen
Karomba ölellek,
S hogy kipihenhessed magad,
Ágyadba fektetlek.
S ott térdelve ágyad mellett
Csókolgatom kezed,
És őrködve álmod felett,
Várom ébredésed!”
Őszüljetek, hajszálaim,
Őszüljetek hamar,
Testem, lelkem öregedni,
Öregedni akar.
Mennyország lesz öregségem
Fiam hajlékában,
Édes szunnyadás halálom
Ölelő karjában.
1860
Forrás: Vers mindenkinek
