Valahol, túl a Naprendszeren
talán készül már egy új Föld,
verejték Isten homlokáról,
vagy egy könnycsepp, mit letörölt.
Tőlünk távolabb fényévekkel
talán van még számunkra hely,
valahol talán visszhangra lel
hat milliárdnyi szívzörej.
Forrás: Lélektől lélekig
Nem látok mást, csak a testedet látom,
birodalomnyi hajadat szélben és betegágyon;
nem ismerek mást, csak amit te szerethetsz,
amit a gyors napokból magadhoz közelengedsz.
Üvegcserép a dombon a sár fölé téged vetít,
lekicsinyített égben jársz, sétáltatod a szemeid,
madár- és felhő-forgalomban sutább vagy, mint a Nagykörúton,
rossz églakó lennél s ezt én már régen tudom.
Bokádhoz vadfű illik, vadmályva, mátrai gyom,
kőfolyás, vízfolyás, parázna bazsalikom,
földön fetrengő harangszó, nem amely szélbe temet.
Ágyadba tudsz te csalni katicabogarat s csipkézett tölgylevelet.
Nincs nálad nekemvalóbb, nőneműbb test, nőneműbb mosoly,
nomád maradtál, mint a szél s nászéjszakázó kökénybokor;
ha mezítláb holnap fűre lépsz, bársonyos leszek belül,
s mit bánom én, hogy a világ szálkásodik vagy ércesül.
Háború készül újra, mozdulnak már a jövendő romok.
Sötét szemüveget visel az ég is, mint a puccsista tábornokok,
de ha golyókkal kell is együtthálnunk, ott leszel velem,
ott virraszt majd a kezem lüktető nyakereden.
Forrás: Szívzuhogás
Én fekszem itt a kihűlt földön:
eleven kincse még a nyárnak,
vétkek s rossz jelek rohamozva
édes húsomra idejárnak.
Igazán s végleg téged várlak,
érdes tüllben gyere lassúdan,
horzsolj végig s hagyj itt örökre
izzó kikerics-koszorúban.
Forrás: Szívzuhogás
