Borús vagyok, hát játszom:
a hóból ki se látszom,
a hóból, havazásból,
e duhaj hóvilágból
Körhinta forog velem
zajtalan szél-tengelyen,
fák, terek, villamosok-
hó-láncba kapaszkodok.
Hajamon hó a kucsma,
csurog nyakamba lucska,
hátamon végigpereg,
belül is fehéredek.
Havazok csontomban is,
szakadó gondomban is-
a hóból ki se látszom,
borús vagyok, hát játszom.
Forrás: Lélektől lélekig
Mily egyszerű az élet,
mily egyszerű a halál.
Mily rejtelmes az élet,
mily rejtelmes a halál.
Fordítom színére,
fordítom visszájára:
egyszerű… különös
értelmét nem találom,
örvényes, mint az álom,
napfényes, mint az álom.
Forrás: Lélektől lélekig
Kértem Istent, vegye el a gőgömet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta, nem az Ő dolga, hogy elvegye: az én dolgom, hogy feladjam.
Kértem Istent, tegye egészségessé béna gyermekemet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: A lelke egészséges, a többi ideiglenes.
Kértem Istent, adjon nekem türelmet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: A türelem a szenvedés mellékterméke: nem adható, csak kiérdemelhető.
Kértem Istent, adjon nekem boldogságot, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: Ő áldást adhat, a boldogság rajtam áll.
Kértem Istent, vegye el tőlem a fájdalmat, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: A szenvedés eltávolít a földi dolgoktól, és közelebb hoz hozzám.
Kértem Istent, növelje nagyra lelkemet, és Isten azt felelte: Nem.
Azt mondta: növekednem egyedül kell, ő majd megnyes néha, hogy gyümölcsözőbb legyek.
Kértem Istent, segítsen, hogy szeressem az embereket, ahogyan Ő szeret engem.
És Isten azt mondta: No végre egy jó gondolat.
Forrás: Lélektől lélekig
Szepes Mária, hit, ima, szeretet, türelem, fájdalom, lélek, gondolat, emberi kapcsolatok
Németh Lászlónak
Ama kései, tékozló remény;
az utolsó, már nem a földet lakja,
mint viharokra emelt nyárderű,
felköltözik a halálos magasba.
Forrás: Lélektől lélekig
Ha vagyunk oly bátrak,
kérdezzük szívünket:
Nem sok az „ünnepnap”?
Nem kevés az Ünnep…?!
Forrás: Lélektől lélekig
Hányszor lemondtam már a versről!
Fogadkoztam, hogy vége, abbahagyom,
mint a bolyongást októberben,
mikor zülleni kezd az erdő,
és csöndes dúdolását Isten is abbahagyja.
Magányos, szürke házakat jártam körül.
Azt képzeltem róluk, hogy siralomházak
vagy a sikoltozó hisztéria házai,
csak hogy elakadjanak bennem a szavak,
mint ellenálló szívben a heves golyók.
Azt hittem, így majd könnyebb lesz végre
megédesítenem ereimben a vért,
könyökölnöm sunyi magyarjaim mellett a kocsmakertben,
s magasan lebegő erkélyekről nézni:
Ady eltévedt lovasa merre vágtat.
De csak az órák lassultak le közelemben,
de csak a fehérre mosott lepedők
csattogtak boldogabban a köteleken,
de csak a világ vége jött közelebb,
kíméletlenül araszolva, ahogy a délutáni árnyék.
Forrás: Lélektől lélekig
Az alvás: híd, amelyen a holnapba
sétálunk át csukott szemmel. Alatta
folyik álmaink hangtalan patakja.
(Ford.: Faludy György)
Forrás: Lélektől lélekig
(Sírfelirat)
Csak éltem itt, szegényen s jámboran,
míg végül elástak ide.
Sosem feledtem el, hogy meghalok:
ime.
Forrás: Lélektől lélekig
Sürgeti, amit akadályoz.
Topog. Vádol. Boldogtalan.
Tesz-vesz, gyűjt-veszít lázasan.
A Szörnyeteg sosincs helyén:
időt képzel és abban él
(ideje nincs, ideje van);
tervet sző, emléket ajnároz,
cigányutat sem lel a mához
– ilyen a Szörnyeteg, szegény.
Forrás: Lélektől lélekig
„A legjobb és leggyönyörűbb dolgokat a világon nem láthatjuk és nem érinthetjük. Csakis a szívünkkel érezhetjük őket.”
Forrás: Lélektől lélekig
