Címke: gondolat

  • Edgar Allan Poe: Idézetek

    „Vannak különös éjszakák, mikor az emberek csak árnyak, míg az árnyak talán emberek.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Márai Sándor: Idézetek

    „Megtudtam, hogy ami egy emberből látszik, szavai, véleményei, cselekedetei, rokonszenvei és gyűlöletei, az még egyáltalán nem ő – legtöbbször csak visszfénye valaminek vagy valakinek, aki megmásíthatatlan; hét fátyol rejti a világ elől, s ott él minden emberben, mélyen a kitapintható felületek mögött.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: EGY VÉGSŐ KÉRDÉS

    Mért van az, hogy a
    rosszra bőven jut szavunk;
    a jóra: alig?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: AXIÓMA

    Nem az a titok,
    amiről „nem beszélünk”.
    A titok: s z ó t l a n.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Pünkösdi szomorúság

    A Lélek ünnepén
    A Lelket lesem én.
    A Lelket, amely több, mint költemény.
    A Lelket, amely sosem volt enyém.
    A Lelket, amely sosem lesz enyém.

    A Lélek ünnepén
    Szomorún zendül egyetlen igém:
    „Hogy születhetik újjá, aki vén?”…

    Forrás: internet

  • Petőfi Sándor: SZOMORÚ ÉJ

    Éjfél lesz, és én mégsem alhatom,
    Mert gondomat el nem altathatom.
    Mi fog történni vélem s a hazával?
    E kettős kérdés tépi lelkemet.
    Ah, nem érem be a magam bajával,
    Még te is gyötresz, hazaszeretet!
    Ez hát a költő sorsa, mindig ez,
    Hogy örök vészű tengeren evez?
    S mit ér, ha őt a haragos habokból
    Mentő sajkával partra is tevék,
    Ha itt az bántja, hogy mi lesz azokból,
    Kik ott maradtak a hajóba’ még?

    Apám, apám, mért is taníttatál,
    Miért az eke mellett nem hagyál?
    A könyvet szép, de csalfa tündér lakja;
    Ha fölnyitod, megkapja szívedet,
    És fölvisz a legragyogóbb csillagra,
    De le nem hoz… a magasból levet.
    Inkább a napba, mint a könyvbe nézz.
    A napvilágtól szemed fénye vész.
    Nem így a könyvvel; oly világ van ebben,
    Mely erősíti még szemeidet,
    S közel hoz mindent… s minden vajmi szebben
    Tünik föl, hogyha távol nézheted.
    Miért tanultam? mért nem maradék
    Földmívelő, aminek szánt az ég?

    Nem tölteném most kínos virrasztással
    A végtelenbe nyúló éjszakát;
    Lelkem fölött az álom víg dallással
    Madár módjára ringatná magát.
    Volnék földmíves, vagy volnék juhász!
    Ki messze, kint a pusztákon tanyáz,
    S mig ellegelget kolompolva nyája,
    Ő hűs bokorba vészi bé magát,
    S nem hallja senki sem, úgy fujdogálja
    Saját kedvéért a kis furulyát.
    Vasárnap tisztát venni hazajár,
    Hol a szerelmes lyányka várja már.
    A lyányka jó, friss, szereti a dolgot,
    S oly szép, mint a megszületett tavasz;
    Csókot kap és ád a juhász, s ő boldog,
    Hiszi tehát, hogy a világ is az.

    Pest, 1847. január

    Forrás: internet

  • Babits Mihály: RITMUS A KÖNYVRŐL

    (A magyar Könyv ünnepére.)

    Óh ne mondjátok azt, hogy a Könyv ma nem kell,
    hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember:
    mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember –
    így él: emberben könyv, s a Könyvben az Ember.

    Tudom én, hogy ülj bár autód volánja
    mögött, vagy a gyár köt, rabként, vagy a bánya –
    mostoha vagy édes: az Élet leánya
    lelked, s csak a forró Cselekvést kívánja.

    De jaj, a Cselekvés! jaj, a híres Élet!
    Próbáltuk eléggé, láthattuk, mivé lett?
    Csatatér a világ, s minden csuromvér lett,
    mióta az Írást legyőzte az Élet.

    És azt se mondjátok, hogy elég a könyv már,
    hogy sok is az írás, s elborít e könyv-ár,
    s alacsony lármával tellik ma a könyvtár,
    ami volt szent kincsek csarnoka, és mentsvár!

    Mert a Könyv is élet, nem hideg kincs az se;
    s mint az emberkertben, nem hiányzik gaz se:
    de a gaz is trágya, ne bánjátok azt se!
    Csak a Holnap tudja, jó volt-e vagy rossz-e?

    Óh öntözd lelkünket, termékeny áradás,
    melytől szőlőnkben a bölcs részegség csodás
    bora érik, s melynek sodrán a tanodás
    fiú messze tenger öbléig csónakáz!

    Óh elröpítő bor, gyors csónak, tárt ablak!
    Jó oktató, aki virgács nélkül oktat!
    Választott, hű barát, ki sohase zaklat,
    de kész a hívásra, s mindig ad, ha adhat.

    Öröklött, nagy Varázs, holtak idézője,
    messze nemzedékek egymáshoz fűzője;
    mert csak a Könyv kapcsol multat a jövőbe,
    ivadék lelkeket egy nemzetté szőve.

    Ki nélkül a nép csak feledkező falka,
    emlékezet! áradj szerte a magyarba!
    Jaj, nem elég minket kapcsolnod a Múltba:
    jelent a jelenhez kell kötöznöd újra!

    Jelent a jelennel, testvért a testvérrel
    köss össze, Magyar Könyv, dús közös eszmékkel!
    S elszorított, fájó tagokba is érj el:
    ne engedd zsibbadni, fussad át friss vérrel!

    Különös háló, mely országokat fog be!
    Óh megmaradt fegyver: út messze szívekbe!
    Ködön át, bús társak, törjétek küszködve:
    s fonjuk majd kis hálónk a Nagyba, az Egybe,

    az Emberszellem szent hálójába, amely
    idegent is szelíd testvérségbe emel,
    mint titkos felhő, mely e földi vesztőhely
    szegény elítéltjét ég felé viszi fel.

    1. tavasz

    Forrás: internet

  • Szemán Ferenc: Szép az

    Szép az, amit szeretni lehet. Ami megérinti lelkünket.
    Ami gondolatokat ébreszt. Megfog és felemel.
    Minden szép, ami úgy emberi, hogy közben nincs benne ártó szándék. Hat, de nem telepedik ránk. Irányt mutat, ám nem kényszerít. Megmosolyogtat, megnevettet, de nem tesz köznevetség tárgyává senkit.
    S miért szép? Mert örömöt ad, nyugalmat sugároz, vagy éppen felajz, munkára, jó cselekedetekre ösztönöz.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Este

    Visszasugárzom,
    amit kaptam. Mint a kő
    a Nap melegét.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Alapszabályok

    A vendégnek minden jár.
    A vendég mindent mások kegyéből, ajándékba kap.
    A vendégnek előbb-utóbb el kell mennie innen.
    A vendég magával semmit nem vihet.
    Mindenki vendég.

    Forrás: Lélektől lélekig