Hajamat itt zilálja szél,
a városvégi, a kültelki.
A szív itt nagy reményben él,
s ha kell, hát vakmerő tud lenni.
Tudom, bár nem nagy örömöm,
kenyér hogyan jut itt a szájig.
Hogy lenne ehhez is közöm,
elkínozott a sors idáig.
Micsoda fertőn vágtam én
keresztül, amíg eddig értem!
Emelt a legvégső remény,
mikor már megcsuklott a térdem.
Egy lángszín lepke itt sajog
s piheg, mert elpilledt a szárnya.
Most gyenge vagyok, hallgatok –
dohog a gyár, zokog a hársfa.
remény, megpróbáltatás, gyengeség
Forrás: Szeretem a verseket
