https://verskucko.com

Címke: gyermek

  • Beney Zsuzsa: Hogyan vártalak?

    Azt kérdezted tőlem,
    nagyon vártalak? –
    Mint az éjszakára
    fölvirrad a nap,
    mint a délutánra
    jő az alkonyat,
    mint ha szellő jelzi
    a förgeteget –
    ezer pici jelből
    tudtam jöttödet.

    Mint tavaszi reggel
    a nap sugarát,
    fagyos téli este
    jégcsap csillagát,
    mint az alma ízét,
    tejet, kenyeret –
    pedig nem is láttalak még,
    úgy ismertelek.

    Mint a fény az árnyat,
    záport a virág,
    mint patak a medrét,
    madarat az ág,
    mint sóhajos nyári éjjel
    a fák az eget –
    mindenkinél jobban téged
    így szerettelek.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Móra Ferenc: Szeresd a gyermeket!

    Szeresd a gyermeket! A sivatag hegyen,
    Hol villámok között vala az Úr jelen,
    E legszentebb parancs nincs kőtáblára írva –
    Mosolygó kedviben, pirosló hajnalon
    Aranybetűkkel ezt az örök Irgalom
    Az emberszívbe írta.

    Szeresd a gyermeket! Még néki szárnya van,
    A csillagok közé ő még el-elsuhan,
    S kitárja vidoran a mennyek ajtaját:
    Hiába könyveid, hiába lángeszed,
    Az Isten titkait ki nem kémlelheted,
    Csak gyermeklelken át.

    Szeresd a gyermeket! A lét napfénye ő,
    Estellik, hogyha megy, hajnallik, hogyha jő,
    Csöpp lábai nyomán az öröm kertje zsendül,
    Bimbónyi kis keze áldással van tele,
    S melyik szeráf-zene érhetne föl vele,
    Ha víg kacaja zendül?

    Szeresd a gyermeket! Hisz oly hálás szegény,
    Egyszerre könny, mosoly ragyog csillagszemén,
    Ártatlan kis szivét az öröm megteli,
    S köszönetét, akár az esti fuvalom,
    Mely félve játszadoz a harmatos galyon,
    Oly halkan rebegi.

    Szeresd a gyermeket, öleld szívedre őt,
    Ringasd el lágyan a szegény kis szenvedőt,
    Lehunyt pilláinak töröld le könnyeit:
    S míg te a gyermekek könnyét törölgeted,
    Egy láthatatlan kéz a csillagok felett
    Letörli vétkeid!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth Árpád: Arany tó az égen

    Örülni, örülni de jó volna
    Lemenő nap aranytavának,
    Mely szétömölt amott a lombok
    Mögött az égen, s jobbra-balra
    Ringatják fejüket a vén fák
    Beleegyező mozdulattal,
    Bölcsen, halkan, hogy jól van, jól van,
    Lemegy a nap, és így kell lenni,
    Elhúnyni, elmerülni szépen,
    Lemenő nap arany tavában
    Elsüllyedni fekete csendben.

    Ó, élet, élet… ülök itt a
    Hegyoldali új játszótéren,
    A kisleányom karikázik,
    Csattog a bot vígan és fürgén
    Egy új, kis akaratos élet
    Bátor s tudatlan ritmusára.

    Szólnék utána, nem tudom mit:
    Becéző szót, korholó intést?
    Már ott nyargal az új játszótér
    Távol sarkán, már nem is látom,
    S vad érzés üt meg: látom-e újra?
    Bús érzés üt meg: vagyok-e én még?

    Elmúlt az arany tó az égről,
    És egyszerre nagyon sötét lett.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gerzsenyi László: Apu játszott velem

    Apu játszott velem tegnap este
    A fenyőfa alatt, vidám hangulatban.

    Ajándékba kapott villanyvonatomat
    Próbáltuk ki együtt, mint szalad, hogy tolat.

    Éjféltájban már csak mi voltunk fenn ketten,
    S alvás előtt tőle halkan megkérdeztem:

    „Apu mindenkinek van játékvonatja,
    Amilyet én kaptam e szép karácsonyra?”

    Apu elkomorult, választ alig talált,
    S végül e szavakkal oktatta kisfiát:

    „Nagyon kevés gyermek ünnepel úgy, mint te,
    Mert az egész világ nyomorral van tele.

    Sokan ruhátlanok, betegek, éhesek,
    És azt sem tudják, hogy Jézus megszületett.”

    Kis játékaimat szépen elrakodtam,
    Majd a paplan alatt ekképp imádkoztam:

    „Úr Jézus, hozz végre egy olyan ünnepet,
    Amikor játékot kap minden kisgyerek!

    Éppen úgy, mint nálunk, csillog a fenyőfa,
    És mosolygó arccal játszanak alatta.

    Nem gyártanak többé gyilkos fegyvereket,
    Csak ruhát, játékot minden kisgyereknek.

    Minden ember örül, hogy a földre jöttél,
    És hogy e világnak megváltója lettél!”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Móra Ferenc: Téli imádság

    Már megmutattad nagy hatalmadat,
    Az ember félve jár eged alatt.
    Reszketve bújik meg hajlékiba,
    Mint száraz lomb közt az alvó csiga,
    Egész határunk rívó puszta lett —
    Uram, parancsold vissza a telet!

    Nézd rózsafánkat ott a kert szegén,
    Tán a tavaszról álmodott szegény,
    Mikor a fagy orozva szállta meg
    És forgácsokra tépte a hideg,
    Soha se hajt az többet levelet —
    Uram, parancsold vissza a telet!

    Hát ez az istenadta kis madár,
    Kit vigaszunkra itt hagyott a nyár,
    S most megfagyottan néz az égre fel
    Világvesztett kis szemeivel,
    Az ártatlan neked mit vétett?
    Uram, parancsold vissza a telet!

    Kis lányom arca, nézd, milyen fagyos,
    Ma angyalodhoz nem hasonlatos,
    Dermedt kis ajka fájósan remeg,
    Szeméből könnyet perget a hideg,
    Ó, mennyivel szebb, amikor nevet —
    Uram, parancsold vissza a telet!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Nagy László: Játék karácsonykor

    Bárd az ég is, meg-megvillan,
    lelkeket irtana.
    Hamuszürke vatelinban
    jajgat a kisbaba.
    Csöpp ujjal az arany-lázas
    tornyokra rámutat.
    Anyja előtt bezárták az
    urak a kapukat,
    döndödi dön
    döndödi dön.

    Gyenge arcát üti-veri
    a havas zivatar,
    ha a telet kiheveri
    mit akar, mit akar!
    A kis istent mi megszánjuk
    emberek, állatok,
    kályhácskája lesz a szájunk,
    szedjétek lábatok,
    döndödi dön
    döndödi dön.

    Könnye van csak a mamának,
    az csorog tej helyett.
    Soványkodó babájának
    tejecskét fejjetek.
    Hallgassuk, a csuda üveg
    harmatot hogy csobog,
    szívet nyomni kell a süveg,
    megszakad, úgy dobog,
    döndödi dön
    döndödi dön.

    Vércsöpp fut a jeges égre,
    bíbor-gyöngy, mit jelent?
    Ül Heródes gyihos ménre,
    gyilkolni védtelent.
    Fodros nyerge vastag tajték,
    kígyó a kengyele,
    beledöbben a sok hajlék,
    ádáz had jár vele,
    döndödi dön
    döndödi dön.

    Megmenekül, úgy remélem
    a fiú, a fiú,
    kívánjuk, hogy sose féljen,
    ne legyen szomorú.
    Vigadjunk, hogy enni tud a
    rongyosok új fia, –
    kerekedjék, mint a duda,
    orcája dundira,
    döndödi dön
    döndödi dön.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Dsida Jenő: December

    A Gyermek dicsérete

    Ti már nem hozhattok jóhírt nekem.
    Ami jó van, magamtól megtaláltam
    az erdőkben, hol sok-sok este háltam
    – s keresztelő Jánosként hirdetem.

    Most járok hóban és halálra váltan,
    ám ez számomra boldog kínt terem;
    a hófuvásban gyakran hirtelen
    csak térdre hullok: Gyermeket találtam!

    Goromba ágak az arcomba vernek,
    de én megyek tovább, egy kis haranggal
    viszem a drága hírt az embereknek:

    Bennem van, íme, csengő és harangdal
    és bennem van a legnagyobb, a Gyermek –
    a fényes jászol s valamennyi angyal.

    Forrás: Magyar Kurír

  • Szabó Lőrinc: Ima a gyermekekért

    Fák, csillagok, állatok és kövek,
    szeressétek a gyermekeimet.

    Ha messze voltak tőlem, azalatt
    eddig is rátok bíztam sorsukat.

    Énhozzám mindig csak jók voltatok,
    szeressétek őket, ha meghalok.

    Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
    szeressétek a gyermekeimet.

    Te, homokos, köves, aszfaltos út,
    vezesd okosan a lányt, a fiút.

    Csókold helyettem, szél, az arcukat,
    fű, kő, légy párna a fejük alatt.

    Kínáld őket gyümölccsel, almafa,
    tanítsd őket, csillagos éjszaka.

    Tanítsd, melengesd te is, drága nap,
    csempészd zsebükbe titkos aranyad.

    S ti mind, élő és halott anyagok,
    tanítsátok őket, felhők, sasok,

    vad villámok, jó hangyák, kis csigák,
    vigyázz reájuk, hatalmas világ.

    Az ember gonosz, benne nem bízom.
    De tűz, víz, ég s föld igaz rokonom.

    Igaz rokon, hozzátok fordulok,
    tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

    tűz, víz, ég és föld s minden istenek:
    szeressétek, akiket szeretek!

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Kis Klára énekel

    Mintha szellemeket akarnál
    idézni, óriásokat,
    kiknek hatalma elragad,
    úgy ülsz néha a zongoránál,

    úgy énekelsz: a túlvilágba
    kapcsol valami titkos és
    ijesztő átlényegülés,
    az isten vagy a semmi vágya.

    A zene érlel. Mint imában
    a bűnös, vagy mint nyers vasak
    a villamos tekercs alatt,

    átváltozol az áramában
    s oly erő száll meg, oly varázslat,
    hogy már te tanítod apádat.

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Lóci és a szakadék

    „Apu!…” Igazán csoda volt, de
    még elkaptam a gyereket.
    „Látod?!…” mutattam le a mélybe.
    Hallgattunk. Lóci reszketett.

    Reszketett és csak nagysokára
    mondta: „Rémes, hogy az ilyen
    életveszélyektől az ember
    nem szabadul, csak…” s hirtelen

    elakadt. „Csak, ha…” szava ismét
    fátyolos lett és remegő.
    „Csak ha szót fogad!” mondtam én. És:
    „Csak ha már meghalt!” mondta ő.

    (Raguza)

    Forrás: DIA