Ne csak papír, de légy, te ház, a Ház,
hol majd a szellem megteáz,
és megkávéz. S a test is.
Ott éri majd nap is, napest is,
hol súlyosul és sűrül alkonyatkor
a Károlyi-kert fáin a konyakpor,
s úgy hull reá estére kelve
a mélabú, mint nők testére kelme.
S ha jő az éj, e jobbadán dekoltált
kommersz sötét, rendel egy könnyű sajttált,
ringatja szőke, keserű sörét,
míg fönt a lámpák barna réz
nyelén szikráz a méz.
Ne kábéház, ne virtuália
s ne csak papír légy, légy, te Ház,
hol élő és holt szimbióz’ időz,
piros, fehér, zöld, híg és mélylila
füstöl, szépelg és kosztol,
aranylik, ottlik, és babitslik,
a versek jól tömött staniclik,
nagy dunnazsák a próz’,
s tán mégse minden anything, ha goes.
Ki ott belép, úgy fogjad, mint a lép,
ha már papír, hát légypapír, te Ház,
mit jószándékok zümmögése ráz,
hogy végre mégis elrepülni kész,
nem egyfelől de kissé egyfelébb,
röpülj te kő, te könnyű és nehéz,
s ne csak papírröpülj, te Ház!
Forrás: Magyarul Bábelben
