(Vörösmarty-motívumokra)
Vonulunk az éjen át,
ki tudja honnét hová,
csodafiúszarvas nyomán,
lassan mindenben
megfogyatkozva, búsan
hazátlanul, sírjainkban is
határtalanul, furcsa
történelmi időben,
furcsa beteljesedésben,
nyírfaerdők mélyén,
barázdás anyaföldön,
ezerszáz éve űzve,
tatártól, töröktől,
habsburgtól, Trianon
szabdalta őseid földjén
félre dűl a kereszt,
Krisztus markába is
szöget vertek, falakat
emeltek, hogy ne rakd
össze a Vereckei-hágót.
Kit követsz, kinek hiszel
maroknyi magyarság?
Bárhonnan jöttél,
csodaszarvas nyomán
nyeregben viszed a hazát,
bár hited még keresztény,
lelked alagútjain feltör
a síralmas ének, s a
a göntérházi temetőben
kicserélik a nevedet,
s nyugatabbra viszik a
kultúrádat, s lassan idegen
lesz itt minden, mint az elmúlt
szerelmed ruhájának az
illata.
Pannónia pusztáiban bújdosol,
mint annak idején Mózes tette,
s a hétköznapokba öltözöl,
félhiten tengődve, félnyelven,
félmagyarként, kiszolgáltatottan
kutatsz fajtád után Alsólendván.
Forrás: Lélektől lélekig
