mert nem kérdezted, hogy vagyok,
hogy megy sorom az erdőn innen,
merre fordulnak álmaim,
van-e béke, ami segítsen,
ötlet, játék, ami feloldjon
vas vizek kútjai között;
nem firtattad, mi nő a kertben,
mi fogy a polcon, mi a szívben:
kisarjadt bennem a harag,
hogy méltatlanul vártalak,
hogy elsiettem a jövendőt,
mint horgonyvetést a hajó,
hogy lombját vesztett percet erdőt
faggathatnék, de mire jó,
de mire, de kire, hová –
nem kérdezlek, te sem kérdeztél.
Elindultál karom közül,
és lám a szóvivő szél megtér,
a bú hegye egeret szül,
a bú forrása szökni próbál –
visszanéztél a fordulónál,
mire gondoltál, mire nem?
(Csönd gyűl felmagzó füveken,
kérdések kalászai érnek,
küldöm a holdat, ha eléred,
ha megérted… Vitorla vásik
jó kikötők jó fároszáig.)
Forrás: Lélektől lélekig
