Ketten, kedvesem meg én
kint a Bétune erdejében
sétáltunk kedd éjjelén
s játszottunk a holdsütésben,
míg megvirradott,
s a pacsirta szólt legott:
„Induljatok már haza”
s néki így szólt rá szava:
„Nem reggel ez,
tested oly szép, sudár,
szeress, szeress,
hazudik a madár.”
Hozzám simult könnyedén,
s nem sokat szabódtam én sem.
Hármat csókolt szépszerén,
s visszaadni én se féltem.
Így mulattatott,
S azt kívántuk volna ott,
bár száz évig tartana,
éj maradna, s szólana:
„Nem reggel ez,
tested oly szép, sudár,
szeress, szeress,
hazudik a madár.”
Forrás: Lélektől lélekig
