Hogy is volt csak? A fáradt, bús öt érzék,
Öt halk rabszolgám, ernyedten pihent,
A színek selymét és a hangok ércét
Elejtették. Sötét volt. Tiszta csend.
Homályosan, mint félálom lidércét,
Még sejtettem a süllyedő jelent,
Egy kósza inger jött, de már nem érzék,
Felfogták még, s nem tudták, mit jelent.
Egy csöndes park előtt zsibbadtan álltam:
Szelíd csoportban tündérképre váltan
Leányok néztek rám – vagy rózsatők?
Úgy éreztem, az ég vállamra reszket,
S körültem csöndesen táncolni kezdtek
Nőszagú rózsák s rózsaszagú nők.
1915
Forrás: Vers mindenkinek
