Vannak csendek,
mikor a percet
átüti a szó.
Nyiss ki ajtót és ablakot,
Isten a látogató.
Hagyd minden dolgod,
a szóra figyelj.
Oly ritkán hallható.
Átömlik rajtad mint egy ölelés,
mikor Isten meglátogat.
Te vagy a hang,
a szó.
Forrás: Szeretem a verseket
Aranyzsinórra fűzve fel,
a szerelem nem múlik el.
Aszú-szőlőnek édesét
esztendőkig nem veszti el.
Aranyzsinórra fűzve fel,
ingben, ing nélkül
át-telel.
Forrás: Lélektől lélekig
Harmatcseppé válik szájadon a szó.
Azt mondod: fa –
és erdőstül állnak elibém a fák.
Azt mondod: kő –
nem aszfalt s nem beton,
de szikla szúr a víz alatt.
Azt mondod: rét –
és lassú buborékkal
gyöngyök és gyűrük szállnak fel a mélyből.
Azt mondod: szép –
és tulipánt hajt a hajnal
s kötényünk megtelik kankalinnal.
Azt mondod: én –
és sápadt tűzben égsz,
mint nyári délben gyújtott gyertyaszál.
Azt mondod: nyár –
és gyíkok lihegnek forró köveken,
kisül a földből a virág-gyökér.
És illattal pupozva a Tejúton ballag
egy júliusi szénásszekér.
Azt mondod: ősz –
és áfonyával telik meg harminc szőlőskosár.
S mikor már majdnem minden elfogyott:
piros pecsét van a szájad helyén,
mikor a nevemet lassan olvasztgatod.
Forrás: Lélektől lélekig
Az állatok kicsit odébb álltak,
a lélegzetnek csak a lehét kapták,
nem az egész lélegzetet.
Így jutott nekik agyag-agy,
de kárpótlásuk: ember-szemek.
Ők az almából se kaptak,
mi nyeltük le a tudatot,
így lett vagyonunk a világ,
s ők a szegény ártatlanok.
Az az órjási lélegzet,
ami életet lehell,
az teremti féltestvéreink,
s bélésnek belénk rejti őket el.
Forrás: Lélektől lélekig
Akár ha állatra nézne,
a szeretet oly hirtelen,
a gyöngéd gyöngeség,
amikor megjelen.
A simításra lassan
meginduló kéz,
szeretni olyan könnyű,
szeretni nehéz.
Tudja, hogy terhet vállal,
ólom-nehezet,
mi mindent bír a gyöngéd-
erős szeretet
Forrás: Lélektől lélekig
Mint fél-dolog mi egészre vágy,
mint hab, mi csúszik folyóháton át,
tudom, hogy álmodom
és ébren álmodom tovább.
E fél-dolgokra nincs szavunk,
mégis valóságosak,
ahogy egy árny a szobán áthalad,
megérint tapintatosan
aztán tovább
becézi érintése
a szobát.
Tudom, hogy foghatatlan,
mégis jól esik
ha elégedett pici mosollyal
felém közeledik.
Forrás: Károlyi Amy verse
Szerettelek mint egy madarat,
ki véletlenül vállamra szállt.
Embernél jobban szerettelek,
szerettelek, mint Te a cicát.
Mint kisgyerek szereti a kockacukrot,
mit a skatulya alján talált,
szívem szívedre rátalált.
Forrás: Lélektől lélekig
Évmilliókat átbolyongva
ezért, ezért kellett születnem,
egy cseppnyi esőkoppanásért
mitől a fűszál meg se rezzen,
ezért, ezért volt érdemes,
a többi mind csak ráadás,
túlméretezett képkeret
előkészület, megszokás,
a többi előszó és magyarázat,
csillag alatti jegyzetek,
de a középen az a szó
átüt koporsó fedelet.
Az a szó, mi is lehetett,
vagy szín volt, hangba forduló,
csak tudnám. Vagyis jól tudom,
az érdemes volt az a szó.
Forrás: Lélektől lélekig
Megláttam magam a szemedben,
s tudtam, szép vagyok és egyetlen.
És ilyen tükröm nem lesz több egy sem,
sokáig elidőztem a szemedben.
Forrás: Lélektől lélekig
Halkan mondjad, – hangosan hallik, –
vissza ne verjék messzi falak.
Leírni talán nem is szabad.
Orcádra fessed rózsaszínnel,
bújtasd mosolyos csigaházba,
didergésbe és könnyű lázba.
Rejtsd pillád alá, meg ne lássák,
akadó lélegzetbe vessed.
Hogyha szereted, így szeressed.
Forrás: Lélektől lélekig
