A bölcsőtől egész a sírig
Két útitárs megyén velünk:
Démon, világi gyönyörökben
És angyal, hogyha szenvedünk.
A démon örökös kacajjal,
Csábítva, nyeglén jár elől.
Nézése inger, szava bűbáj
És ölelése majd megöl.
Bor, zene közt, vad orgiákban
Ott lebeg láthatatlanul;
Ott esik legjobb múlatása,
A hol a szív mámorba fúl.
S mikor a rosszat elkövettük,
S megbánjuk, gúnyosan nevet.
Szívek vérzése, jajgatása
Neki a legfőbb élvezet.
Az angyal némán jár utánunk;
Őrjöngve nem halljuk szavát.
Siratja tévedt útitársát,
És ajakán nincs durva vád,
Mosolya bánat, hű szemében
Nagy, mennyei malaszt ragyog.
Megsimogatja homlokunkat,
Mikor mindenki elhagyott.
Nála az irgalom, bocsánat.
Ő szánakozva ránk tekint;
Keblére zár, csitít, vigasztal
S lecsókolgatja könnyeink’.
Forrás: Magyarul Bábelben
