Olyan egyformán vagyok.
Józanul és kétségbeesetten nézem
a kavargó áradást, a tülekvő
pozíció-harcot. A zavarosban halászó
ügyeskedőket, a jobbra érdemes
pályatársak balga rögtönzéseit.
A ravaszkodást és a kényszerű
magalkuvások torz eredőit:
a sehová se vezető utak gubancát.
Álmodozni lehet,
de ahogy én látom,
mindig a húsos fazekaktól távol
lobog salaktalanul a láng,
amit őrizni kell,
amit táplálni a mi feladatunk.
A többi szófia beszéd.
Ha nyomorultan és szükségben,
megalázott páriaként élünk,
napról-napra, ahogy a gyerekkorban,
akkor is gyönyörű ez a világ.
Semmit se kértem, mégis itt vagyok,
s örülök annak, hogy megcsodálhatom
ezernyi titkát e talányos káprázatnak.
Bárcsak elmondhatnám majd a búcsuzáskor:
sosem akartam igazán birtokolni én.
Forrás: Lélektől lélekig
