(Egy mostani költőnek)
Mondják, csak egy-két évig él a rózsatő,
a furcsa, drága, idegenszívű virágnak anyja,
meghozván égrőllopott-színű szép gyermekét.
Utolsó, nagy, fáradt virágfia
miként a téli ég, oly bánatos,
pompázatos, sáppadt, majdnem fehér.
Egyéb rózsák piros hajnalszinétől,
szerelmek, szenvedélyek száz színétől
szeplőtelen ez új virág sziromruhája.
Finom, zilált, kéken-fehér erében
egyetlenegy atom sincsen pirosból,
…miként a költő, olyan nékem ő.
Miként e rózsa, olyan néha nékem
a lányszemű és férfihomlokú
költő. S miként a téli reggel kék opálja…
Forrás: Lélektől lélekig
