https://verskucko.com

Címke: költő

  • Áprily Lajos: Költő

    “Költő vagy” – szól s komolyan néz reám
    hatéves szemmel – leányunokám.
    “Láttam: vers volt a gépeden ma. Nem?”
    Eltűnődöm minősítésemen.

    Költő? Poéta?… Költő Dante volt,
    Petőfi és egy sor jövő-herold,
    kik jártak fenn az embercsúcsokon,
    s lelkük titánokéval volt rokon.

    S eszembe jut egy régi ismerős,
    borzolt-hajú, ifjú vidéki hős,
    ki, ha kimondta hangzatos nevét,
    még hozzátette németül: Poet.

    Az öntudattal csengő szó hatott:
    mosolyogtatott és mulattatott…
    A titulusa nem nekem való.
    Ember voltam, remegő, daloló.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Babits Mihály: Beteg-klapancia

    Látom a ködöket,
    téli reggeleket,
    hétfőket, keddeket,
    napokat, heteket…
    Nem írok verseket,
    Beteg vagyok, beteg.

    Beteg vagyok, beteg.
    Nem írok verseket,
    nem zengek éneket…
    Csak egypár szót nyögök
    vagy inkább köhögök:
    beteg vagyok, beteg.

    Régi időm elmult,
    régi kedvem fordult.
    Ki volt hivem, elbujt,
    hírem, nevem elhullt,
    erőm veszni indult,
    pénzem sohasem volt…

    Mondd, van-e jussod már
    hogy így nyögj és kántálj
    mint unott koldusszáj?
    Ki hallgat terád már?
    Naphosszat motyogd bár
    hogy itt fáj, hogy ott fáj…

    Künn a fagy közelít.
    Öröm, gond közelit.
    Karácsony közelit.
    A hegyek hátait,
    fenyőfák sátrait
    ünnepre meszelik.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Szergej Jeszenyin

    Mit mondanak róla, kik azt hiszik,
    hogy csak odébbállt, s most egy új csapszékben,
    új barátokkal zöld tengert iszik,
    a sárga ég kotyog a kabátzsebében?
    Mit mondanak, kik szerették, a nők,
    kik úgy dajkálták, édes gyermeküknek
    fogadták volna, talált egy szeretőt,
    kivel a világ végéig feküdhet?
    S mit mond a kés? A vasszög, honnan leszedték?
    A vérrel írt vers? A szederjes arcú esték?
    Mesebeszéd csak? Nem igaz mégsem?
    S a falu mit szól? Hümmög, visszajön,
    csak álldogál még előbb odakünn,
    rendbeszedi magát a sötétben?

    • S egy ujj a ravaszon, a jövő hátterében.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Robert Burns: Egy dalnok sírfelirata

    Van-e olyan nyakas balga,
    ki lump könyvhöz, s nem köt’ zabla,
    okulatlan, büszke fajta?
    Előhívom!
    Nyughelyemnél zengjen dalja,
    értem sírjon!

    Van-e még durva hangú bárd,
    ki a tömegben lopva járt,
    míg az bámult, s ordibált?
    Időzz el itt!
    Szíved testvérért kiált,
    sóhajt nekik.

    Van-e még ki oly bölcs barát,
    híven vezet életeden át,
    de minden-világ viharát
    kevélyen bírt’?
    Állj meg itt és könnyeken át
    gyászold e sírt!

    Itt érte őt a szörnyű vég,
    tudni vágyott, s tanulni még,
    hív’ barátot tárt fel az ég,
    s lányok hevét.
    De lehúzta könnyelműség,
    őt és nevét.

    Halld, Olvasó! Bár szellemed
    tán határokat feszeget,
    vagy egy sötét lyuk temetett
    önmagába.
    Tudd! Bölcsesség elrejtezett
    béke-ruhába.

    Forrás: Magyarul Bábelben (fordította: Kukorelly Endre)

  • Csoóri Sándor: Carmina burana

    Hányfelé, élek, istenem!
    a házam itt van, ott a kenyerem,
    asztalom holdsütésben, székem fagyban,
    szemem sajduló gyászban hagytam.

    Csellengő napok pásztora –
    vagyok a Mindig, vagyok a Soha,
    szakadt estéken nő alszik velem,
    vagy a gyöngyöződő, kifáradt végtelen.

    Budán vagy Pécsett, egyre megy –
    ott gyúlok föl, hol kedvem tönkre megy,
    ott éledek, hol mások föllazulnak,
    borért és bánatért vagy altatókért nyúlnak.

    Talán ha volna otthonom
    s körülmoházna gyöngéd oltalom,
    ez a világ mézesen rámtalálna
    s mint édesfiát, jóízűn fölzabálna.

    Hát élek, ahogy élhetek,
    avas deákként mondok éneket,
    torkom reszel, hangszálam sodrott birkahúr –
    nem leszek soha pártfő, se tisztes gondnok úr!

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Kosztolányi Dezső – Lecsuklik minden pilla most

    Lecsuklik minden pilla most,
    nem is találsz több villamost,
    így járok én is itt, gyalog,
    köröttem olcsó angyalok.
    Kármin, sáfrány, körúti nők,
    selyem harisnyák, rossz cipők
    s ami búsítja bús dalom,
    s fanyar arcon fájdalom.

    Ha a sír szavát hallanád,
    nem hallanál ily balladát.
    Egy árva költő tévelyeg,
    s itt méri a mély éjeket.
    Egy görbe utcán remegőn
    járkálok, mint a temetőn.
    Ó élet! sár! láz! csúnya út!
    A vége és a mélye rút.

    De jó itt, mert ez utca fáj,
    és szép, mert téboly ez a táj,
    s álarc alól mártír-szemek,
    testvér szemei rémlenek.
    Festett az arcom nékem is
    és szenvedés ez ékem is.
    Jaj, a költő gyomrába kóc,
    ő is beteg és torz bohóc.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Vidék

    A széles utcák alkonyi porában
    A csorda ballag hangtalan haza
    S a vén torony erkélyén egymagában
    Dalol a kürtös. Égbe száll szava.
    Alkony porában, nagy magyar magányban
    Így áll a költő sorsa magasán
    S az alkonyatnak egyre nő az árnya
    És egyre bánatosabb a magány.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Életrajzi szilánkok

    (1877. november 22., Érmindszent – 1919. január 27., Budapest)

    Anyja: Pásztor Mária
    Múzsái: Diósyné Brüll Adél (Léda), Boncza Berta (Csinszka)

    A modern magyar líra megújítója, a Nyugat első nemzedékének vezéralakja.
    Verseiben a szerelem, a hit, a magyarság és az emberi lét küzdelmei egymásba fonódnak.
    Életében egyszerre volt rajongott és elutasított, halála után pedig irodalmi ikonná vált.
    A Léda-versek szenvedélye és a Csinszka-kapcsolat emberibb tónusai együtt rajzolják ki költészetének ívét.
    Ma is ő az egyik legélőbb hang a 20. századi magyar költészetből.

    Díj: posztumusz Kossuth-díj (1949).

  • Utassy József: A szerelem szélén

    Légy a szerelem szélén is bátor:
    szeress engemet, Horváth Erzsi!

    Mert a lebillent mérlegű ágyon
    nincs többé játék.

    Már fiam is csak a hinta álom
    lengeti hozzád.

    Sorsom örökség: tág a világom,
    szűk Magyarország.

    Mit akar itt ez a kéz a számon?
    Csillagi csöndet emberi tájon?!
    Hogy ami fáj, szótlanul fájjon?

    Költő vagyok én: magyar költő!

    Csak ami szívemen tollászkodik,
    az röpül el az én számról.

    Szeress engemet, Horváth Erzsi:
    légy a szerelem szélén is bátor!

    Majd összeterelem kis családom,
    aklok melege szobánk belengi,
    s tested füvére, én édes párom,
    kicsapom tíz ujjam legelni.

    Csak légy mindenek szélén is bátor,
    és szeress engem, Horváth Erzsi!

    Forrás: Szívzuhogás

  • Tóth Árpád: Jó éjszakát

    Falon az inga lassú fénye villan,
    Oly tétován jár, szinte arra vár,
    Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
    S a sötétben majd boldogan megáll.

    Pihenjünk. Az álomba merülőnek
    Jó dolga van. Megenyhül a robot,
    Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
    Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.

    Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
    Elakadt sorok. Társtalan rimek.
    Megsimogatom őket halkan: írjak?
    És kicsit fájón sóhajtom: minek?

    Minek a lélek balga fényüzése?
    Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
    Józan dologra. Friss tülekedésre.
    És rossz robotos a későnkelő.

    Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
    Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem,
    A tollra dőlve, mint botra a fáradt
    Vándor, ki havas pusztákon megyen.

    Mi haszna? A sok téveteg barázdán
    Hová jutottam? És ki jött velem?
    Szelíd dalom lenézi a garázdán
    Káromkodó és nyers dalú jelen.

    Majd egyszer… Persze… Máskor… Szebb időkben…
    Tik-tak… Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,
    Majd jő a kor, amelynek visszadöbben
    Felénk szive… Tik-tak… Igaz… Igaz…

    Falon az inga lassú fénye villan,
    Aludjunk vagy száz évet csöndben át…
    Ágyam mellett elkattantom a villanyt.
    Versek… bolondság… szép jó éjszakát!

    Forrás: MEK