https://verskucko.com

Címke: közöny

  • Baranyi Ferenc: Könyörgés apátiáért

    Add, Uram,
    hogy a szemem pillája se rezdüljön attól,
    hogy kiverik a szemem,
    és ne forduljon fel a gyomrom akkor,
    amikor gyomorszájon vágva földre esem,
    add, Uram,
    hogy a véremtől részegülőknek
    egészségükre kívánjam az italt,
    s ne vegyem a szívemre, ha a szívembe lőnek –
    közönyömet a néphit hőstetté növeli majd.

    De azt sose hagyd, Uram,
    hogy ölbetett kezekkel nézzem bárhol,
    ha mindezt olyanok sérelmére teszik,
    akiknek kínjából és pusztulásából
    erkölcsi erőt senki se merít,
    énnekem már, Uram,
    van elég erőm a beletörődésre, de az ő
    csorbult igazságérzetüket nézni gyenge vagyok,
    legyen hát miattuk mindig kötelező
    visszaütni, amikor én már
    nem is akarok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Garai Gábor: Arcra borulva

    Arcra borulva fekszem éjszakánként,
    mint a tarkónlőtt szökevény.
    Vallatom a beszűrődő sivár fényt,
    kinek, mikor és mit vétettem én?!

    Mért hagytatok magamra elesetten;
    mi szakította meg az áramot,
    hogy lelketlen heverjen itt a testem,
    és azt se tudjam már, miért vagyok?!

    Ha hívnátok, fölkelhetnék talán még,
    ha szólnátok, válaszolnék talán.
    De ti szétmetszitek halálraszánt szép
    szemem a közöny műtőasztalán.

    És kihullanak belőle a képek:
    kövek és fák és nők és madarak.
    És vaksötét fal tornyosul az égnek,
    s vérem sarában alvad meg a nap.

    1974

    Forrás: garaigabor.wrm.hu

  • Ábrányi Emil: Kiégett csillagok

    Hány csillag ég ki fönn a végtelenben,
    S hatalmas hévvel többé nem teremt!
    Elhűlt az élet édes forrósága,
    Nincs ott egyéb: sötétség, néma csend.
    Nem nyit virág, nem hangzik rajta dal.
    S mint a halottnak nincs lélegzete:
    Szellő se moccan. Minden éjbe hal.
    A bús rögöt örök fagy vonja be.
    De bár kiégve, bár megfagyva régen:
    A szomorú gömb ott bolyong az égen,
    Más, boldog, élő csillagok sorában,
    Mint egykoron, a hév s erő korában!
    Forog, forog, hurcolván azt a fényt,
    Amit hő napja hullájára hint.
    Forog, forog… Csak gördül, csak kering,
    A mindenség élő-halottjaként!…

    Ó hány ember van, akiből kilobbant
    Mindaz, mi egykor alkotó elem,
    Hév, szenvedély volt! Minden oda van már:
    Lelkesedés, hit, eszmény, szerelem,
    Vágy és öröm… édes megindulás,
    Szent érzések túláradtán a könny,
    Szemünknek gyöngye!… S nincsen benne más,
    Csak változatlan, fásult, bús közöny,
    Unott, rideg kopárság, rémes űr!…
    És mégis él, mégis szünetlenül
    Jár-kel, bolyong. Találkozol vele,
    Rád néz s nem csap meg a halál szele.
    A pezsgő létben – meg van fagyva bár –
    Mint önmagának temetője jár.
    Kívül ragyog… belül örök setét.
    Hurcolja folyvást meghalt életét!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kiss József: A szfinksz

    Feje fölött az izzó sárga ég,
    Köröskörül magány és messzeség.
    Lábainál a rőt, sivár homok,
    Sehol se élet-, se halálnyomok,

    • Im, ez a szfinksz.

    Kőarcán közöny a néma lepel,
    Kőszeme nem kérdez és nem felel,
    Kőkeblét hiába kendőzgeti
    A hajnal, az alkony – mindegy neki,
    Mert ő a szfinksz.

    Évezredek mentek fölötte el,
    Ő lomhán gunnyaszt. Szót se érdemel!
    Mindössze annyi történt azalatt,
    Hogy nőtt a föveny egy pár vonalat.

    • Nem méri a szfinksz.

    S jőnek utána új évezredek.
    Mi lesz? Mi lenne? A homok pereg.
    Ma még csak köldökéig ér neki,
    Egykor majd egészen betemeti.
    Mit bánja a szfinksz!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nemes Nagy Ágnes: Minduntalan

    Minduntalan megsértenek.
    A villamosok, a legyek,
    a képzelet, a mozdulat –
    percenként öl az indulat.
    S az indulatra, mint a zsák,
    váratlan hull a bénaság.
    Jó volna messze, messze – mindegy.
    Meg-megbicsaklik a tekintet.
    Még vágyom.
    De már hallom olykor,
    hogy sustorog, mint függönyön
    üres ablakban éji szél,
    a közöny.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Madách Imre – Ne légy közömbös

    Kerülj, miként más sarkát a delej,
    Mint szirtet a hajós utában,
    Gyűlölj, mint angyal a kárhozatot,
    Mint csendes éj a vadzajú napot:
    Közömbös csak ne légy irántam!

    S ha látom, hogy szívedben szűm iránt
    Akárminő, de érzemény van,
    Remény táplál mindaddig engemet,
    Mert aki gyűlöl, még talán szeret.
    Közömbös csak ne légy irántam!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Egy hideg arc

    Én ittam borát már a hatalomnak,
    Amit a lélek ad.
    Élveztem magamat
    Hegyen, tömeg felett.
    A rámszegezett izzó szemeket
    Láttam.
    Láttam a népet megremegni láztól,
    S várni, hogy lelkem bús csipkebokrából
    Mikor csap ki a láng?

    Tapsolt, zúgott az emberáradat, –
    S én hálátlan, ezalatt felfedeztem
    Egyetlen arcot, mely hideg maradt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Halál

    Nem az a halál a valódi,
    Amit az orvos igazol.
    Előbb hal meg az ember,
    Maga sem tudja mikor.

    Azt érzi egyszer: a földön
    Nem leli nyugtát, se helyét,
    Fájdalmasan megszokott már,
    Bármerre néz is szerteszét.

    Úgy jár útján, mély közönnyel,
    Akár az óramutató,
    Teljesíti szürke sorsát,
    Mint rózsa mellett a karó.

    Lelke mindinkább nyugtalan,
    Vergődik már csak idelent.
    Nincs a földön hová szálljon,
    Megkeresi a végtelent.

    Ott tölti minden idejét,
    Meghalt a föld számára már.
    Ez a halál a valódi,
    De e halál, nem is halál

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Se föl se le

    Ha kilépek: se föl se le
    a mérleg egy helyben marad
    nyerés vesztés nem jár vele
    úgy múlik mint szokott a nap

    mint a nagyvilágban szokott:
    itt győztesen ott rongyosan
    lesz áldott és lesz átkozott
    lesz boldog és boldogtalan

    Az égen felhőtörmelék
    a földön egy-szemernyi sár
    nem csúfos ám csöppet se szép
    semmi többlet és semmi kár

    A nagy világ-statisztikán
    nem változik meg semmi sem
    kilépésemmel sem hiány
    fölösleg sem lesz úgy hiszem

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Ady Endre: A mindegy átka

    Sorakoznak s elfutnak a hetek,
    Mintha kórház-szagtól futnának.
    Talán nem volt soha ilyen beteg
    Az Élet, mely szennyesen bukdos
    S nem tud eljutni tiszta kúthoz.

    Máskor se volt itt élni jó dolog,
    De viharok sűrübben jöttek
    És többen voltak zúgó bátorok.
    Most már a reménytelen Mindegy
    Túlságosan meggyőzött minket.

    A Mindegy, mi ma mindent összetör,
    A lágy ujjakat összefonja,
    Hogy nem szorul össze az ököl.
    S hogy itt még valami teremjen,
    Gyertek, menjünk a Mindegy ellen.

    Igenis: kell a bátor lobbanás
    S nem élet, hogyha nem kiáltjuk,
    Hogy minden vannál mindig jobb a más.
    Gyujtsuk ki jól a sziveinket:
    Csak azért se győzhet a Mindegy.

    .

    Forrás: MEK