https://verskucko.com

Címke: kudarc

  • Heltai Jenő: Diadal

    Azt súgja néha-néha lelkem,
    Hogy szebbet, jobbat érdemeltem,
    Nevem sugárzóbb fénye mellett
    Valamicskével több szerelmet.

    Sugárzóbb fényt és több szerelmet…
    Nem fáj, hogy ebből semmi sem lett
    Nem fáj, hogy a remények, álmok
    Romján ma egymagamban állok.

    Nem fáj, hogy semmit el nem értem,
    Ejh, boldogulni nem nagy érdem.
    A szenvedésben, pusztulásban,
    Bár szomorú – de szebb varázs van.

    Hogyha a szívem panaszának
    Csak egyszer is visszhangja támadt,
    Ha egy dalom könnyet fakasztott,
    Mit bánom én a sok kudarcot!

    És hogyha egyszer egy leány volt,
    Aki egy percig értem lángolt:
    Ma fittyet hányok mindeneknek,
    Mit bánom én, ha nem szeretnek!

    Egy dal, amelyet emlegetnek,
    Egy csók, amelyet nem felednek:
    Bármi rövid volt, bármi rég volt,
    De diadalnak épp elég volt.

    Forrás: Magyarul Bábelben

    Heltai Jenő Diadal kulcsszavak siker kudarc szerelem emlékezés megelégedés

  • Faludy György: Bécs, 1930

    Diák voltam itt három évig.
    Ma sem tudom, miért szerettem
    e várost. Hófedte utcáin
    versenyt futottam a szelekkel,
    éheztem hosszan és titokban,
    az élet értelmét kutattam,
    lengő cégtáblákkal, padokkal
    barátkoztam s szökőkutakkal,
    majd a színésznő, kinek taknyos
    voltam, s kire a sarkon három,
    négy, öt órát vártam, míg megjött,
    de ezt nem bántam s most se bánom,
    Thomas Mann-ért és Karl Kraus-ért
    rajongtam, festményeket néztem
    a múzeumokban vasárnap
    reggel, s nem voltam boldog mégsem,
    bár a reményt nem adtam fel, hogy
    hamar meghalok tüdővészben.

    S mindezt azért, mert sok rossz verset
    írtam s azt hittem: egyre jobbak,
    letisztáztam szép gyöngybetűkkel,
    s hazaküldtem a hírlapoknak,
    s hogy lapozgattam a friss példányt
    a kioszk előtt, sívó szélben,
    esőben! Mindhiába; mégcsak
    a szerkesztő sem üzent nékem,
    csak egyszer. Így szólt: hagyja abba!
    Ettől végleg elkeseredtem.
    Híres költő akartam lenni,
    és beláttam, hogy lehetetlen.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Ady Endre: Az idegen arcok

    Ha idegen arcokat nézek,
    Arcom ijedten földre vágom:
    Óh, Istenem, mennyi más arc van,
    Mennyi más arc van a világon.

    Mennyi borús szem néz szemembe,
    Mennyi homlok sápad rám némán,
    Mennyi vádló álom és rejtély,
    Mennyi nagy szomorúság néz rám.

    Mennyi vád terped minden arcon,
    Vádja letűnt s jövő időnek,
    Mint láncos rab, félve, bűnbánón,
    Csak föl-fölnézve nézem őket.

    Valaha minden arc magáért
    Vívott egy szörnyűséges harcot
    És állanak rab elleneként
    Egymással szemben most az arcok.

    Már-már alig emlékeznek,
    Hogy egykor egymással csatáztak,
    De ott ég minden ember arcon
    Látatlanul kudarc, gyalázat.

    S minden arcot, idegen arcot,
    Midőn elfog a titkos emlék,
    Legalább egyszer földerítni,
    Megragyogtatni be szeretnék.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Csapdában vergődve

    Fények öntözte földeken járunk,
    Hol törvényeket megtagadhatunk,
    Beszélgetünk a múltról és jelenről,
    S hisszük, hogy barátok vagyunk.

    Egymáshoz űzött most a gyötrelem.
    Csapdába esett vad kitörni képtelen?
    Fájó lelkünk egymásban kapaszkodik,
    Titkot megoszt, semmit panaszkodik.

    A halál mindenkire ránéz,
    Te álltad már e tekintetet.
    Láttam szemedben ezer életet,
    Lelkedben csillagok zenélnek,
    Minden perced a múltból ered.
    Életed sötét iránytűje karma,
    Jövődet semmisem tisztíthatja meg,
    Jeltelen világban körforgásban élve
    Csak az örök bolyongást remélheted.
    A szenvedés örvényeit némán viseled,
    Hinnél az emberben, míg ő hisz neked.
    Ezer győzelmed egyetlen kudarc,
    Nyüszítve kínlódsz, ha hazugságot hallsz,
    S már nem hiszel abban sem, aki igaz.

    Csodát akartál ott, hol a halál kaszája vág,
    S megtépett vágyaid büszkén eltitkolni!
    Csapdába esett vad egy másik vad mellett,
    Egymás szívét tudja csak kivájni.

    Mégis, Te még most is birtokolni vágysz,
    S társadban szerelmet, kincseket találni;
    Pedig már látod, az úton nem így kell járni,
    S most nem hiszed: te tudtál ekkorát hibázni.

    Forrás: Lélektől lélekig