https://verskucko.com

Címke: látszat

  • Áprily Lajos: Emberek

    Közöttünk járnak – jól ismerheted –
    büszkén, fennkölten, mint az istenek,
    kikkel különben gyakran értekeznek;
    téged, köszönd meg, hogyha észrevesznek.

    De ezt nekik meg kell bocsátanod,
    mást szomjaznak, a fényontó napot;
    szemük kibírja nem káprázva, bátran –
    és lenn csúszkálnak itt a föld porában.

    S közöttünk járnak – hátha ismered? –
    szelíd, csöndben merengő emberek.
    Lehajtott fejjel, búsan, szenvedőn
    a porba néznek önfeledt-merőn.

    A hangjuk halk, a léptük ingatag,
    megannyi félszeg, álmodó alak,
    szemük csak rejtve, néha-néha lobban –
    s ott jár a lelkük fenn a csillagokban.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Kosztolányi Dezső: Ne hidd, hogy…

    Ne hidd, hogy a világ ma boldog,
    mert a piacon pár nevet.
    Sötétbe bújnak a borongók,
    és ott keresnek menhelyet.

    A szenvedők sötéten érzik,
    nem ez a föld az ő helyük.
    Mély árnyba vérzik a kevély szív,
    csak az üres forg mindenütt.

    Fölszínen ágál a silányság,
    ágyára dől a bús maga,
    eloltja csendesen a lámpát,
    s rádől sötétlő bánata…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dorothy Parker: Egy megbízható hölgy

    Oh, csak mosolygok rád, ha jössz felém,
    És buzgó, ömlő szavad szomjazom,
    És ajkamon pirosló rúzs a fény,
    És két kezem a legszebb homlokon.
    S mikor ismét szerelmeidre térsz,
    Nevetek, lásd, csodállak, mint lehet,
    És visszanevetsz, ennyi az egész,
    És szívem száz halálát nem leled.
    Úgy gondolod, hogy jól áll a szerep,
    Hogy friss vagyok, a reggel, fénylő hó,
    Oh, számodra, mi kín bennem remeg,
    Nem tudható.

    Oh, nevetek, ha itt vagy, s hallgatom
    A sok, az új, a szívtipró meséd,
    Nőkről, velük hogyan, hol, mely uton –
    Pikáns kis részek, suttogó beszéd.
    És felhevülsz, és roppantul sietsz,
    Hogy újra, újból tölts egy új sagát,
    Oh, én legyek – csodálód, így szeretsz,
    És nem látod meg éjem hűlt havát.
    S ha kalandokra indulsz lelkesen,
    Megcsókollak, vidám vagy és mohó,
    S már messze vagy… Számodra szerelmem
    Nem tudható.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Székely János: Napszonett

    Teljes valómmal nyújtózom utánad,
    Mint zsenge fák, ha szomjazzák a fényt.
    És mint a párás földkorong, örökké
    Fényes felemet fordítom feléd.

    Szeretném mindig azt mutatni néked,
    Ami bennem a legtöbb, legnagyobb.
    Ha mindig szépnek, mindig jónak látnál,
    Szebbnek, mint mást, és jobbnak, mint vagyok.

    Szeretném olykor túlragyogni álmod,
    S érzem, tudom, hogy te is ezt kívánod:
    Ezért sütöd feléd eső felem.

    S csak hogyha önnön fényed is kilobban,
    Csak úgy tudod meg, ki voltam valóban,
    Milyen sötét és milyen fénytelen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: A színpad délután

    Királyi trón, mellette koldusbot,
    A bot virágos és a trón kopott.
    Az előtérben méla palota,
    A balfenéken vérpad, kaloda.

    Fönn a magasban függőkert virul,
    Merengő tenger látszik messzi, túl.
    Oly néma minden, mint a temetők,
    Föltámadásra várnak csendben ők.

    Mert jő az est, a csillár fölragyog,
    Kigyúlnak a rivalda csillagok,
    Fanfárok zengnek és üstdob recseg:
    Tragédiába indul a sereg,
    A taps viharja mennydörög, robog…
    …Most kávéházban még az aktorok.

    Forrás: MEK