Ó boldog az, ki idejében elmegy,
Mikor remény ég még a homlokán
És úgy néz végig napjai során,
Mint arcélén egy győzelmes seregnek.
De jaj annak, ki él még s már halott,
Előtte semmi és mögötte minden,
Keze remegve babrál egy kilincsen,
Amely kinyitna egy vakablakot.
Barátaim, ne nézzetek ma engem,
Ki az üres és süket végtelenben
A semmit várva vergődöm magam.
Imádság, átok, minden hasztalan,
A jóság és a szépség sírva néznek,
Hisz nemrégen még a szívemben éltek.
Forrás: Arkanum
