https://verskucko.com

Címke: Léthe

  • Babits Mihály: Kabala

    Egy
    mennyi mindent próbáltam én – de minden egyre megy.

    Kettő
    az egyből kettő sohse lesz: magányos lelke meddő.

    Három
    rossz útra visztek, életem, szerelmem és halálom!

    Négy
    négylevelű nyíl útadon – vakon mellette mégy.

    Öt
    a sorsod öt kemény pecsét – ne hidd hogy föltöröd!

    Hat
    bár építnéd mézednek a szép hatszög mézfalat!

    Hét
    de te utazni kergeted a Göncöl szekerét.

    Nyolc
    a Nyolc a harapófogó, hogy égve fölsikolts.

    Kilenc
    kilenc hónap, miért tevéd, hogy engem fölteremts?

    Tíz
    az egyhez még egy nulla kell: a léthez Léthe-víz.

    Tizenhárom
    Hiszen várom:
    majd jön valami semmin út, valami vizen álom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Dsida Jenő

    Pikával szívében született
    valami segesvári síkon.
    De se lópaták, se szúrt sebek.
    Élni csak azért született,
    hogy az élő halálban bízzon.

    De rét lesz-e a lepedő,
    ha nem vér: verejték-Szamos.
    És elrejt-e, menekülő,
    a kukoricás-levegő,
    ha csak tüdődtől iszamos.

    Dsida Jenő, én értelek.
    Minden dobbanásszavad
    enyém. Megérintettelek:
    ujjam begyén a te teled
    tündérei villámlanak.

    Nemsoká már színről színre.
    Én elkezdem, s te folytatod:
    „A fűzfa behajlik a vízbe”,
    és száll a szó szívről szívre,
    s a Léthe lábunknál locsog.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Charles Baudelaire: Léthe

    Szivemre, jer, kegyetlen, néma lélek,
    imádott tigris, édes arcu rém;
    hadd markolom ez illatos sörény
    sürüjét, melyhez nyulni szinte félek;
    hadd temetem be fájdalmas fejem
    szoknyáid parfümittas vánkosába,
    s mint szétzuzott virág, árassza kába
    utóizét az elhunyt szerelem.

    Aludni, haj! aludni és nem élni!
    a halálédes álom csábja vonz.
    Szép testedet, mely sima, mint a bronz,
    csókkal befenni s semmitől se félni!
    Hogy elcsititsa fáradt sóhajom,
    nincs több olyan szer, mint örvényes ágyad,
    csókjaidban hatalmas Léthe árad,
    s a feledés lakozik ajkadon.

    Gyönyörnek érzem sorsom új fulánkját
    s türöm ezentúl, mint egy hinni tért
    hős vértanú, ártatlan elitélt,
    kinek buzgalma szítja kinja lángját,
    és szívom, mint ki mérget tudva szív,
    mézédes bürkét, mérgezett virágát
    dús keblednek, mely duzzad a ruhán át
    s amelyben sohasem volt zárva szív.