A gyötrelmes hétköznap-élet nem nézi: állat-é vagy ember… Igát kovácsol a fénybül is s a csalánt virágként kínálja… Nem kíméli a szem szent tükrét, beléröhög ördögi daccal. A szívből is lábat csinál, hogy önmagunk elől is fussunk… Így szaladunk, mint a majom, négylábon, s búnk fájára mászunk… S néha, mint őserdei vad, alázott fogunk csattogtatjuk. Test: közönségesség vagyunk! Mert ránkparancsolta az élet! …de a lélek néha azért mégis kicsap lángként belőlünk. Éj hull a mély dzsungel fölé, a majom ott lóg a kenyérfán és a bozót fölött a hold ezüsttányért kínál elébe… Torkán valami furcsa hang énekszerűen ömlik széjjel s a hold ezüsttányérjáról a majom lakmározni kezd el…
Forrás: Versek mindenkinek
