Délután érkezett meg és az ajtó előtt letörölte a lábát
A lábtörlőbe, s egy adomával köszöntött be a szobába,
De mindenki csak bámult maga elé a levesestálba.
A tréfa megakadt a levegőben, s fejjel lefelé lógott, mint a denevérek.
A legyek lassan meghaltak a légyfogópapíroson
S a rokonok párát leheltek az ablaküvegekre
A szobában, ahol éppen vacsoráztak. Sorra nyekkentek
a megterhelt székek. A nagyapa fényképén elhasadt az üveg.
A gyilkos leült egy sötét sarokba s összefonta hasán a kezét.
A füle viszketett, de máskülönben nem érzett semmi meghatódást,
Csak az ágy után kémlelt, mert gyalog jött a hegyeken át
És tizenöt évig egy keményfa priccsen aludt a cellában
És most aludni akart, aludni, aludni, aludni, aludni.
De amikor leszedték az asztalt, az anya mégis elment előtte
Két lépés távolban s a szoknyáját egyik kezével felemelte kissé
S a másik kezével keresztet vetett. „Egy kis szalonnát –
mondta – ha éppen akarsz,
Mégis adhatok neked.” S hozott neki szalonnát és ecetes ugorkát
És egy sercnit is adott neki, a kenyér úgynevezett végét, amit szeretett.
Aztán befeküdt az anya az ágyba s hangosan imádkozta a rózsafüzért.
Nem így a gyilkos. Ő leült a kemence elé
És makaózni kezdett a tíz ujjával, ahogy ezt a fegyencektől tanulta
És nyert az Istentől 450 000 magyar koronát, 0,0075-ös zürichi kurzuson,
Aztán boldog mosollyal elaludt. Egy pók ereszkedett a szívére
A mennyezetről. Egy bolha a kezére ugrott. A macska leült a hasára.
Így aludtak el. De még sokáig hallani lehetett
A szél nyugtalan zúgását a fák között s az anya morgó könyörgéseit.
Forrás: Lélektől lélekig
