Már ide nem jön senki utánam,
már magasan vagyok és egyedül,
itt csak a nap néz rőt-rideg arccal
árva szivembe.
Jó hogy idáig bírtam erővel
rab aki voltam a Gond szigetén,
szárnytalanúl, nehezen, de azértis:
megszabadultam.
Rossz napok átkát végre lerázom,
elfeledem keserű italát,
száz szilaj emlék szégyene már nem
égeti orcám.
Szép a magasban, fellegek útján
tiszta sugárban, a lét sudarán,
föld zsivaját nem hallani, semmit
őrületéből.
Igy kusza felhő bús horizonton
még magasan vagyok és egyedül
Jaj, ha lehúllok… könny legyek akkor
kedvesem arcán.
Forrás: Lélektől lélekig
