https://verskucko.com

Címke: mámor

  • Ady Endre: Farsangi dal

    Szép úri nép, didergő itt a fény,
    Szükség van itt vidám harangozóra…
    Lecsúszott vén napunk az ég ivén:
    Szép úri nép, hisz ez farsangi óra,
    Édes, pogány, vidám farsangi óra…

    Szép úri nép, néhányan itt vagyunk,
    A lelkünk vers, a lelkünk csupa ének,
    A lelkünk, hej, régibb, mint mink magunk,
    Nagy Pán sípjában ez vala az élet
    S azóta él a vers és száll az ének…

    Szép úri nép, kegyes szívvel fogadd
    Az élet ez örök farsangolóit,
    Ha tapsra készt’, nincs nálunk boldogabb,
    Akár borús, akár tréfás bohó itt,
    Családjuk egy s még mindig egyre hódít.

    Szép úri nép, hej, fordult a világ!…
    Kihuny a gáz… Ős Hellász napja éget,
    Amerre nézek, fény, dal és virág,
    Olimpiának síkja, szines élet,
    Virágeső hull s mámort zeng az ének…

    Szép úri nép, a vér csodás, nagy úr,
    A vérből az életnek titka árad,
    Hiába nyit virág s az ég azúr,
    Hideg a fény, a vérünk hogyha bágyadt:
    A vérből az életnek titka árad…

    Szép úri nép, hallatszik a zene!
    Szaturnusz hív ünnepre deli népet,
    Egy mennyország minden asszony szeme,
    Milyen vágyó, milyen erős legények,
    Éljen a vér, a kedv, a mámor, ének!…

    Szép úri nép, mámorban hinni jó,
    Mámorban hinni földi, boldog, édes,
    Mámort tanít a tarka hisztrió,
    A dal, a hit, a mámor üdvösséges,
    A dal örök, csupán az óra véges…

    Szép úri nép, arcod megváltozott,
    Emlékezünk, mi már régente élünk:
    Farsangi nap mikor leáldozott,
    Óh, mint gerjedtél vágyra, dalra vélünk,
    Emlékezünk, mi már régente élünk.

    Szép úri nép, bágyadt a vér s ideg,
    Olimpiának szentelt síkja néma,
    A lelkünket fagyasztja a hideg,
    Szaturnuszhoz hiába hív poéma,
    Vidám, pogány, farsangi óra néma.

    Szép úri nép, jambus-dal száll feléd,
    Szájam sövényén egy-egy szava reszket:
    Mikor eldobtad a mámor egét,
    Ez a mi népünk ezer édent vesztett,
    Mi vonszoljuk, hej, a te bús kereszted!

    Szép úri nép, didergő itt a fény,
    Szálljon csoda e kis harangozóra,
    Frissülj meg, vér, te bágyadt, lomha, vén,
    Fakadj ki multból, valamelyik óra,
    Édes, pogány, vidám farsangi óra!…

    Szép úri nép, néhányan itt vagyunk,
    A szó, a dal legyen a régi máma,
    Szent mámorral teljék fáradt agyunk,
    Ez a világ ma itt a Pán világa,
    Mi dédapánk, a nagy Pánnak világa…

    Szép úri nép, ez itt egy más világ,
    Az időből kitépett ez az óra,
    Sirász e hely, hull reánk a virág,
    A mult s jövő jöttek találkozóra
    S nagy Pán vigyáz e szép találkozóra!…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Engedd

    Engedd, hogy a világ törvényén
    kívül helyezzelek.
    Engedd, hogy ezer csók-parázzsal
    borítsam testedet.
    Engedd, hogy lágy símogatással
    hivjam elő vágyaid.

    Fogadj magadba. Vad szenvedélyem
    elűzi gyötrő álmaid.
    Fogadj magadba és érezd
    az összefonódás minden mámorát.
    Fogadj magadba, hogy a lelkem
    kibonthassa minden zálogát.

    Fogadj magadba.. engedd…
    hogy felfedezzük egy kéjes
    éjszaka minden zeg-zugát.

    Egy viharos éjszakáért
    nem kellenek már a nappalok,
    s beteljesedett éjem után,
    mint Tiszavirág meghalok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Zajzoni Rab István: Részeg dal

    Nem gondolok e világgal,
    Tele szívem tűzzel, lánggal,
    Tüzet, lángot szórok széjjel,
    Nincs körülem soha éjjel.

    Füttyentek én e világra,
    Fekszik, nem áll többé lábra,
    Vén ember az istenadta,
    Rothad a föld is alatta.

    Bort ide, a Ponciusát,
    Kezdjek vele véres tusát,
    Én még csak a bortól félek,
    Ha legyőzöm, holtig élek.

    Forrás: www.eternus.hu / Zajzoni Rab István: Részeg dal

  • Komócsy József: Bor

    Jár a pohár kézről kézre;
    Mámorának tiszta méze
    Altasson el minden gondot!
    Hogyha borban fürdik ajkunk,
    Nem fog ki a bánat rajtunk;
    Bölcsesség van a pohárban,
    Ne vesszen egy csöpp se kárban:
    Derüljön ki minden homlok!

    Édes mámor, rózsafelleg,
    Szívet és főt mely ha ellep,
    Múltat, jövőt elfelejtünk;
    Fölgyúl a vér ereinkben,
    Ifjúság kél szíveinkben;
    Földi láncát mind lehányja,
    Kedvből támad égi szárnya:
    És magasra száll fel lelkünk.

    Édesebb a csók a borban,
    Mely elringat jobban-jobban,
    Mint a gyermeket a dajka;
    S pohárcsengés közt a dalban
    Sokkal szívhez szólóbb hang van:
    Föl a pohárt! … Végső cseppje,
    Az csak legédesebbje:
    Aki józan, lelke rajta!

    Forrás: www.eternus.hu / Komócsy József: Bor

  • József Attila: Mámor

    Szeretném felverni lelkem dalával
    A szomorúk szivét, a világot.
    Most megbocsátok annak is,
    Aki bántott.

    Szeretném a keblemre ölelni az
    Életért küzdő, fájó rabot.
    Szeretném feltámasztani,
    Aki halott.

    Szeretném, hogyha lassabban forogna
    És végre megállna a nagy kerék.
    De a legjobban szeretném,
    Ha szeretnék.

    És szeretnék alkotni csodásat és
    Ezer gyönyörűt, szépet meg nagyot
    S aztán meghalni: Mert én a
    Mámor vagyok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Babits Mihály: Extasis

    Villámlik a villám
    messze az éj.
    Mélyül a mély.
    Hullámlik a hullám.
    Csillámlik a csillám,
    hószínű tej.
    Ó csupa kéj!
    Zenéjit is hallám.

    Hol kell járnom?
    Nincs nekem álmom;
    messze az éj.
    Mélyül a mély.
    Édes a jármom
    és csupa kéj.

    1. (?)

    Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei

  • Babits Mihály: Éji dal

    A téjszín léget elkeverte
    fekete borával az éj:
    lelkem ma, vágyak büszke lelke,
    megúnt szavakkal ne beszélj,
    húnyd be az ajkad, nyisd ki szárnyad,
    szabad szemeddel szerte nézz:
    ma messze szállnod
    nem nehéz.

    Mámorosan az éj borától
    szárnycsattogás legyen dalod:
    ki éjt iszik, a kéjre bátor,
    tenéked ez volt italod.
    Sokáig ittad, részegülhetsz,
    azért vagy mostan oly szabad:
    repülhetsz
    magad.

    Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei

  • Kosztolányi Dezső: A kártyás diadala

    Diadal!
    Tüzes szekéren, lángnyelvek között,
    az illatos nő hozzánk költözött
    és száll a dal:
    Diadal!

    Illatzavar, őrjöngő világ,
    rivalganak rettentő trombiták:
    Diadal!

    Kínálja testét, táncol, hahotázik,
    ő a miénk és öleljük rogyásig:
    Diadal!

    Nem egy a csók, de száz és százezer,
    ő most szeret és ő most követel:
    Diadal!

    Csóktól, aranytól részegek vagyunk,
    és ordítunk és összeroskadunk:
    Diadal!

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Az ős Kaján

    Bíbor-palásban jött Keletről
    A rímek ősi hajnalán.
    Jött boros kedvvel, paripásan,
    Zeneszerszámmal, dalosan
    És mellém ült le ős Kaján.

    Duhaj legény, fülembe nótáz,
    Iszunk, iszunk s én hallgatom.
    Piros hajnalok hosszú sorban
    Suhannak el és részegen
    Kopognak be az ablakon.

    Szent Kelet vesztett boldogsága,
    Ez a gyalázatos jelen
    És a kicifrált köd-jövendő
    Táncol egy boros asztalon
    S ős Kaján birkózik velem.

    Én rossz zsaketben bóbiskálok,
    Az ős Kaján vállán bíbor.
    Feszület, két gyertya, komorság.
    Nagy torna ez, bús, végtelen
    S az asztalon ömlik a bor.

    Ó-Babylon ideje óta
    Az ős Kaján harcol velem.
    Ott járhatott egy céda ősöm
    S nekem azóta cimborám,
    Apám, császárom, istenem.

    Korhely Apolló, gúnyos arcú,
    Palástja csusszan, lova vár,
    De áll a bál és zúg a torna.
    Bujdosik, egyre bujdosik
    Véres asztalon a pohár.

    »Nagyságos úr, kegyes pajtásom,
    Bocsáss már, nehéz a fejem.
    Sok volt, sok volt immár a jóból,
    Sok volt a bűn, az éj, a vágy,
    Apám, sok volt a szerelem.«

    Nyögve kínálom törött lantom,
    Törött szívem, de ő kacag.
    Robogva jár, kel, fut az Élet
    Énekes, véres és boros,
    Szent korcsma-ablakunk alatt.

    »Uram, kelj mással viadalra,
    Nekem az öröm nem öröm.
    Fejfájás a mámor s a hírnév.
    Cudar álmokban elkopott
    A büszke oroszlán-köröm.«

    »Uram, az én rögöm magyar rög,
    Meddő, kisajtolt. Mit akar
    A te nagy mámor-biztatásod?
    Mit ér bor- és vér-áldomás?
    Mit ér az ember, ha magyar?«

    »Uram, én szegény, kósza szolga,
    Elhasznált, nagy bolond vagyok.
    Miért igyak most már rogyásig?
    Pénzem nincs, hitem elinalt,
    Erőm elfogyott, meghalok.«

    »Uram, van egy anyám: szent asszony.
    Van egy Lédám: áldott legyen.
    Van egy pár álom-villanásom,
    Egy-két hívem. S lelkem alatt
    Egy nagy mocsár: a förtelem.«

    »Volna talán egy-két nótám is,
    Egy-két buja, új, nagy dalom,
    De, íme, el akarok esni
    Asztal alatt, mámor alatt
    Ezen az ős viadalon.«

    »Uram, bocsásd el bús szolgádat,
    Nincs semmi már, csak: a Bizony,
    Az ős Bizony, a biztos romlás.
    Ne igézz, ne bánts, ne itass.
    Uram, én többet nem iszom.«

    »Van csömöröm, nagy irtózásom
    S egy beteg, fonnyadt derekam.
    Utolszor meghajlok előtted,
    Földhöz vágom a poharam.
    Uram, én megadom magam.«

    S már látom, mint kap paripára,
    Vállamra üt, nagyot nevet
    S viszik tovább a táltosával
    Pogány dalok, víg hajnalok,
    Boszorkányos, forró szelek.

    Száll Keletről tovább Nyugatra,
    Új, pogány tornákra szalad
    S én feszülettel, tört pohárral,
    Hült testtel, dermedt-vidoran
    Elnyúlok az asztal alatt.

    Forrás: MEK