Ha magányos fa leszek,
árnyékomba hívlak,
te csak fekszel a gyepen,
a lombom elringat.
Ha magányos hold leszek,
örökre az égen,
benézek ablakodon
minden áldott éjjel.
Ha forrássá változom,
néked dudorászok,
eloltom, ha rámhajolsz,
a te szomjúságod.
Többet nem is mondhatok,
ma nagyon szeretlek,
hogy holnap mit mondok majd,
azt holnap kérdezd meg.
/Kányádi Sándor fordítása/
Forrás: Lélektől lélekig
