https://verskucko.com

Címke: nyugtalanság

  • Szabó Lőrinc: Hangok

    A tavasz ideges villámai
    járnak bennünk, s lelkünk sötét
    remegései ki tudja, milyen
    hivásokra felelnek?
    Ki tudja, honnan
    suhog át
    a földön, a kék
    levegő tengerfenekén
    az a sok dróttalan üzenet,
    amelyből néha a vers kicsap:
    tán messze világok
    sajgásai, éhség
    fekete morgása, a néma düh
    száz vészjele, csilingelő szerelem,
    mozi kattogó izgalma, kürtök
    zengő hangtornyai, difterisz
    vörös sirása, kacagó gyerekek,
    erdők tűzvésze vagy a pénz
    őrült trillái: ki tudja,
    miből s miért
    épül és omlik e nyugtalan
    skála, a lélek szüntelen
    tengerjárása, és hogy
    egy-egy bolond szív a saját
    gyötrelme titkos megafonján
    – mint tükör a fényt –
    megcsattogtatva, miért
    sikoltja vissza a hangok
    végtelenét a végtelenbe?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Akik mindig elkésnek

    Mi mindig mindenről elkésünk,
    Mi biztosan messziről jövünk,
    Fáradt, szomorú a lépésünk.
    Mi mindig mindenről elkésünk.

    Meghalni se tudunk nyugodtan.
    Amikor már megjön a Halál,
    Lelkünk vörösen lángra lobban.
    Meghalni se tudunk nyugodtan.

    Mi mindig mindenről elkésünk,
    Késő az álmunk, a sikerünk,
    Révünk, nyugalmunk, ölelésünk.
    Mi mindig mindenről elkésünk.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Valaki utánam kiált

    Bércek, tavak, folyók, sínek,
    bámész, új népek, új napok,
    be sietek, be rohanok,
    be szaladok, be sietek.

    Napot lesek ma hegytetőn,
    holnap Holdat egy új úton,
    holnapután már nem tudom,
    mire figyelek lihegőn.

    Panorámás, lázas világ,
    lakasd jól a szemeimet,
    fogd be jól a füleimet:
    valaki utánam kiált.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Ady Endre: A kék tenger partján

    Ahol mások élnek, szeretnek,
    Én eljöttem ide betegnek,
    Csókot temetni, álmot dobni,
    Nyugodt partokon nem nyugodni.

    Mindig a holnapra mosolygok,
    Elvágyom onnan, ahol bolygok,
    Úgy vágytam ide s most már szállnék.
    Óh, én bolond, bús, beteg árnyék.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Somlyó Zoltán: A szívben

    A szívben sok kis óhaj él,
    heverve szendereg, henyél.

    Mint hisztériás démonok:
    mind akaratos és konok.

    Ha szép napos a délután,
    sétálnak a szív zeg-zugán.

    Ha esős est van: zokogón
    ugrálnak a szív-dobogón.

    Kis lábuk toppan, zeng az éj;
    elcsúsznak, s mondják: jaj, de mély;

    de mély e forró kis verem!
    Egy perc – és mind talpon terem.

    A szív úgy érzi: megreped,
    mind-mind gyorsabban vereget.

    A sok óhaj rajt átoson
    és hempereg a vánkoson.

    Aztán felsikolt zokogón…
    (Egy csók ül a szív-dobogón.)

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Alekszandr Szergejevics Puskin: Álmatlan éj

    Hánykolódom ágyamon;
    Szinte fojt az éj, a fülledt,
    Csak a falióra lüktet
    A sötétben monoton.
    Párka, orsód, zurrogásod,
    Halk homály, a suttogásod,
    Élet, egér-motozásod
    Mért izgat úgy, mondd, miért?
    Mi vagy, moraj? Öncsalás vagy?
    Zokogás vagy számadás? Vagy
    Vád az elveszett napért?
    Itt vagy, ott vagy, szüntelen vagy?
    Büntetés vagy intelem vagy?
    Szeretnélek érteni –
    Szóljatok, éj titkai!

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Kis éji dal

    Szél kapdos a gyertyalángba:
    nyugtalan a rózsa árnya
    a falon.
    Imbolygok, mint árny a falon;
    mire vágyom, azt se nagyon
    akarom.
    Egy-egy nyugodt pillanatot
    életemben ha még kapok:
    jutalom,
    amiért – bár mit se várva –
    időzöm, mint rózsa árnya
    a falon

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Keresztury Dezső: A kedves karjaiban

    Fölém hajolsz; a csókod szívemig
    Sajog s te vígan játszol e céltalan
    Szerelmes perccel. Azt hiszed tiéd
    Vagyok, pedig a vágy buvó tüze
    S a néked idegen gond keserű
    Dacot vegyít szívembe: «Nem ülök
    Szoknyádon egyre!» Felneszel nyitott
    Szemmel szendergő féltésed: ölelsz
    Szomjas karokkal, harcolsz, követelsz:
    «Jogos jószágom vagy!» Ha elmegyek
    Követsz mint tompa éhség; szívemet
    Szorítja bánatod és visszatérek.

    Mind fellegesebb sorsod s egyre jobban
    Tapadsz a földhöz mégis, egyre mélyebb
    Parancsra ver szíved, véred mohó
    Játéka elcsitul, a tűzhelyen
    Őrzöd a lángot: «Nőjön a gyerek,
    S a jeges csillag alatt kint ne érje
    A férfit a karácsony.»

    Elborulva
    Nézlek. Bennem ne bízz. Az a jeges
    Csillag igéz, az méri birtokom
    Határát s megyek, bár tudom, halálos
    Gonddal szednél fel, hogyha az úton
    Meglelnél vérbe fagyva. Mint anyám,
    Olyan vagy nékem s mint az üldözött
    Szarvas futok szép, híves patakodra.

    S elpihenek, a forrás és a hűs
    Árnyék párába fürdet, rámhajol
    A lomb s a földnek ősi, dús erői
    Vérembe átkeringenek. Ki vagy
    Te halkan ringató? Anyám vagy-e,
    Vagy kedvesem, vagy az örök szülő,
    A vég s a kezdet? Mért támad behunyt
    Szemem elé a régi, titkos éj
    S mért álmodom oly éber-nyugtalan
    Szívvel, mint erdők mélyein a vad?
    Arcom estharmat fürdeti, de álmom
    Őrzi és vár az országjelző csillag.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: IDŐJÁRÁS-JELENTÉS

    Ideges az idő: szelesen kapkod;
    szemet szúr, majd felhőket csap a naphoz;
    esőt gondol, de már közben elunja,
    inkább ködöt gurít a fák közül az útra.
    Böffent s havat hány. Törli hirtelen.
    Sietve ácsorog; ha megáll, sem pihen.
    — Tettei láttán ingerülten ásít,
    ám izmai feszülnek közben, pattanásig.

    Már szánom csak, mint a többi ostobát.
    Nem is időznék vele most tovább.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Paul Verlaine: A Hold rontása

    Milliószor árva homlokomra,
    mert aludnom tőled messze kell,
    rontó, gyilkos pillantást lövell
    az öröktől baljós szemű hold ma.

    Pillantása mondja – bár ne szólna!
    ám hogy elnyugodna, semmi jel –
    hogy nincs békém, csak hozzád közel;
    hisz tudom, s titkát ez meg nem oldja.

    Miért pillant így rám, miért tüzel?
    Mért törődik a földdel a hold ma?
    Eh, siess már, titkok a pokolba!
    Jöjj, Napom, virradj ragyogva fel!

    /Ford.: Tótfalusi István/

    Forrás: Lélektől lélekig