https://verskucko.com

Címke: öröklét

  • Babits Mihály: Homérosz

    Ó könyv, amelybe ezrek álma révedt!
    Dús serleg, melyet Héphaisztosz gyártott
    s amelybe ajkat hajdan annyi mártott,
    hogy száz király szájíze beleévedt.

    Téged miként a jó bort lassú évek
    minden század külön zamattal áldott.
    Kit új korokba küldtek régi révek,
    aranyhajó! rozsda neked nem ártott.

    Im új korlát nyílt ős pályánk előtt
    s Prométheusz fiának szárnya nőtt,
    leget hadarva gúnyol agg vitorlát:

    de téged, Kor hajósa, a gonosz
    horgaselméjű ősz király Kronosz
    legebb tengerben visz, hol semmi korlát.

    Forrás: MEK – Babits Mihály összes versei

  • Kassák Lajos: Mozdulatlanul az időben

    Szép szerelmesem, őrizlek magamban holtomig,
    akár egy csillag ragyogtál előttem az űrben,
    s most itt állok kifosztottan, felettem az éggel,
    mely vakon didereg és hullatja rám terheit.

    Csillag voltál bizony, mezítelenül fürödtem
    hajnali fényeidben s telhetetlen csodáltam
    nagy fekete szemeid és a mozdulatokat,
    melyek önfeledten mutatták fehér vállaid.

    Messze vagy már, s utánad cseng fájdalmam éneke,
    nem panaszlón, inkább fennen hivalkodva véled,
    aki a jó és rossz fölé emelted életem,
    s aki figyelted vergődő szívemet a csöndben.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Juhász Gyula: Anna örök

    Az évek jöttek, mentek, elmaradtál.
    Emlékeimből lassan, elfakult
    Arcképed a szívemben, elmosódott
    A vállaidnak íve, elsuhant
    A hangod és én nem mentem utánad
    Az élet egyre mélyebb erdejében.

    Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
    Ma már nem reszketek tekintetedre,
    Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
    Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
    Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt
    És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!

    Mert benne élsz te minden félrecsúszott
    Nyakkendőmben és elvétett szavamban
    És minden eltévesztett köszönésben
    És minden összetépett levelemben
    És egész elhibázott életemben
    Élsz és uralkodol örökkön, Ámen.

  • Balassi Bálint – Negyvenhetedik

    Item inventio poetica: az ő szerelmének örök és maradandó voltáról
    “Csak búbánat” nótájára

    1
    Idővel paloták, házak, erős várak,
    városok elromolnak,
    nagy erő, vastagság, sok kincs, nagy gazdagság
    idővel mind elmúlnak,
    tavaszi szép rózsák, liliom, violák
    idővel mind elhullnak.

    2
    Királyi méltóság, tisztesség, nagy jószág
    idővel mind elvésznek,
    nagy kövek hamuvá s hamu kősziklává
    nagy idővel lehetnek,
    jó hírnév, dicsőség, angyali nagy szépség
    idővel porrá lésznek.

    3
    Még az föld is elagg, hegyek fogyatkoznak,
    idővel tenger apad,
    az ég is béborul, fényes nap setétül,
    mindennek vége szakad,
    márvánkőben metszett írás kopik, veszhet,
    egy helyiben más támad.

    4
    Meglágyul keménség, megszűnik irigység,
    jóra fordul gyűlölség,
    Istentől mindenben adatott idővel
    változás s bizonyos vég,
    csak én szerelmemnek, mint Pokol tüzének
    nincs vége, mert égten-ég.

    5
    Véghetetlen voltát, semmi változását
    szerelmemnek hogy látnám,
    kiben Juliától, mint Lázár ujjától,
    könnyebbségemet várnám,
    ezeket úgy írám, és az többi után
    Juliának ajánlám.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Radnóti Miklós – Himnusz

    Gyökér vagy és törzs,
    teli lomb s gyümölcs,
    hűs fuvallat vagy
    s meleg nap érlelő,
    kötöző gyökér,
    iramodó vér,
    vékonyszáru törzs,
    széllel barátkozó,
    karom lombja vagy,
    karomba szaladj,
    mellem virága,
    szívemen takaró,
    ébresztő napom
    s napos hajnalon
    lombom gyümölcse,
    mellettem ébredő,
    mellettem alvó,
    szívemre hajló,
    jó nyugalom vagy,
    csöndesen dobogó,
    szépszavú forrás,
    kezdő sikoltás,
    szárnyas lehellet,
    lélekkel szálldosó,
    árnyékban éles
    fény vagy és ékes
    árnyék a fényben,
    s felhő is, füstölő,
    csukódó pillán
    utolsó villám,
    nyíló testeddel
    karolón ringató.
    Te harcon áldás,
    búvó mosolygás,
    aki a földön
    régen fehérlő
    csontjaimban is majd
    ott bújkálsz mindörökkön.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Szabó Lőrinc: Úgy legyen!

    Felcsapó hit, láng. Omlás, rémület.
    Fagyott rózsafák a sírod felett.
    Jó? Rossz? Közöd már semmihez soha.
    Ragyogjon körül fájó glória!
    Az! Dicsfény! Az! Emberi s köznapi.
    Láthatatlan és mégis ünnepi.
    Hat éve nem vagy. De légy! Akarom!
    Végső búcsúm a végső hatalom.
    Két új rózsatő a sírod felett.
    Jó s rossz most zárja könyvbe a neved.
    Te se halsz meg egészen! Kétezer
    évig mindig lesz, aki rád figyel:
    férfi sóváran, asszony irigyen –
    örök vágy őriz… Ámen. Úgy legyen!

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Így döntöttem!

    Élsz, kedves! Tudod? Élsz! Élsz! Százezerszer
    hívtalak, mennyet s poklot: nem a hit,
    a végső kétségbeesés segít,
    a tűrhetetlen! Síri türelemmel
    agyam sírjából ébresztettelek fel:
    az őrzött! Őrült, mondják rám; pedig
    a halál az: én látlak, szemeid
    rám sütnek s kezed már sosem ereszt el.
    Élsz. Így döntöttem! Nappal húsodat
    frissíti bennem minden gondolat;
    s éjjel már nemcsak agyam titka vagy:
    hozzám bújsz, véred régi tüze jár át,
    s úgy alszom el, hogy, mint csiga a házát,
    hátamon érzem szíved dobogását.

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Valami örök

    Valami örök tovasuhogás,
    valami csöndbe, puha végtelenbe,
    valami tegnap, mely mintha ma lenne,
    valami vízalatti ragyogás,
    valami messze, panasznéma gyász,
    valami jaj, melynek már nincs keserve,
    valami vágy s a vágy tilalma benne,
    valami könnyű, szellőhalk varázs,
    valami, ami nem is valami,
    valami még kevesebb, az, ami
    valami tűntén kezd csak sejleni,
    valami lassú, árnyhűs rejtelem,
    valami, ami újul szüntelen,
    valami gyors, lőtt seb a szívemen.

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: A huszonhatodik év

    Búcsúzunk, édes kétségbeesésem?
    Mindig búcsúzunk! Valami selyem,
    valami hűvösség a szívemen,
    valami béke vagy már: alig érzem
    fájónak ezt a fájdalmat: becézem,
    hisz már rég csak általa vagy velem,
    s szomorúan bár, mégis édesen
    meg-megismétled, amit veled éltem
    e tündér földön: teleröpködöd
    múltunk éveit, a huszonötöt,
    s ezt, a huszonhatodikat, örök
    búcsúm, te, társam, halott útitárs:
    tárt szívemben mindig itthon találsz,
    és akárhogy fáj, vígasz, hogy te fájsz.

    Forrás: DIA

  • Szabó Lőrinc: Mégis

    Ha sóhajod, többé nem hallik át,
    ha könnyed, soha nem hull már ide,
    ha emléked, szavak kísértete,
    ha vágyad, nem te szítod parazsát,
    ha mindig, a veled-halt ifjúság,
    ha talán, a nagy űrt ragyogja be,
    ha nincs, még benne van a volt íze,
    ha van, akkor is iker árvaság.
    Nem csupa innen és nem csupa túl,
    mihelyt megszövöm, szálaira hull
    s úgy fut a semmin keresztül-kasul:
    mégis egy vérem láng-csöppjeiben,
    mégis valóság, élet és jelen –
    mégis te vagy Minden Perc, kedvesem.

    Forrás: DIA