Arany kalásztól duzzadt rónaságon
– úgy véltem – visz keresztül az utam,
madár trilláz gyümölcstől terhes ágon,
s majd megpihenek egy kis faluban.
Hogy útra keltem, pirkadott a hajnal,
homály karolta félig át a tájt.
Az Ég szeméből hullt a könnyü halkkal,
s fölöttem őszi varju-horda szállt.
Nincsen kalász a síró pusztaságon,
s madár helyett a szárazlombú fákon
sötét gond rakja barna fészkeit.
A földje is oly bús, szivós, makacs,
virágszál rajta sehol nem virít,
csak itt-ott egy-egy vérszinű pipacs.
1922. június
Forrás: Vers mindenkinek
