A kisvasutat befútta a hó –
Szánon jött a havasról valaki.
Éjjel, havon és holdvilágon át.
Fagy megkímélte, farkas elkerülte,
Fenyők kísérték: Isten katonái,
A rengeteg mint gyermekét ringatta:
Lélekringató fehér rengeteg.
Megérkezett frissen, vidáman.
A telefonban úgy csendül a hangja,
Mintha sziklák közt szabad szél kacag –
Azt mondja: százszor szebbek odafenn
És óriás nagyok
És zölden, zölden,
Zölden ragyognak a csillagok!
Zöld csillagok: szíven fogott a szó.
Mióta nem nézek az égre én!
Nincs mit keresnem, nincs mit várnom onnan.
S ha egy-egy este fel-feltéved
A tekintetem révetegen mégis:
Olyan kopottak, közönségesek,
Fakók és nem-nekem-valók,
Színehagyottak, idegenek, unottak,
Betegek, akár én, a csillagok.
És nem tudnak rajtam segítni –
Zöld csillagok: szíven fogott a szó.
Ez az egy színes szó szíven fogott.
Én Istenem, Te nagyon jól tudod:
Nem kívántam soha sokat.
Csak egy egészen kicsikét
Emberül és igazán élni.
Tebenned hinni, szeretni, remélni
S meghalni zöld
Reménység-csillagok alatt.
1935. január 20.
Forrás: Lélektől lélekig
