Utoljára beszéltünk. Bezártad az ajtót.
Az ajtót, ami nyitva sem volt.
Most újra semmim sincs. Csak én maradtam –
az egyetlen biztos helyen, az agyam legrejtettebb
zugában, szilánkokra törve heverek a sötétben.
Én azt hittem, te megfordítod majd az órát,
mielőtt lepereg a homok. Tudtam, hogy Te megfordíthatod.
De már tudom, hogy nem fogod. Pedig te, te tényleg engem ismertél.
És mégsem fogod. Még neked is, nemcsak magamnak,
még neked is kevés vagyok. Ha már te sem, akkor senki.
Bevégeztetett. Egyre gyorsabban pereg a homok.
Forrás: Lélektől lélekig
