(én csak akkor ettem-ittam valamit is,
ha tányérom, poharam el is mostam)
(én csak akkor voltam valahol is,
ha már haza is érkeztem onnan)
(én csak akkor éltem majd valaha is,
ha már halálomat is letudtam)
Csak a szeretet v a n. Csak a Rózsa:
nem “ha”, nem “már”. – Föltétlen. Bonthatatlan.
Forrás: Lélektől lélekig
Királylánynak kötök ma csokrot,
piros, fehér és sárga rózsát,
haldoklik a bús rózsaerdő,
elvérzik a gallyon a jóság,
piros, fehér és sárga rózsák.
Pufók, vigyorgó hold kacag fenn,
halotti árnyékok osonnak,
sápadt az éj, sápadt az arcom,
hideg szelek fújják a holdat.
Halotti árnyékok osonnak.
Haragvó rózsákkal verekszem,
és vérrel áztat száz hazugság,
cirógatnak virágos ágak,
alattomos, gonosz cicuskák,
és vérrel áztat száz hazugság.
Csurog a holdfény és a vérem,
a földre vág egy gúnyos ördög,
eltépi lebegő ruhámat,
karmolnak égő rózsakörmök,
a földre vág egy gúnyos ördög.
Csupa piros seb már az arcom,
s megyek előre zúzva, marva,
belém hasít a tearózsa,
akár a tigris szörnyű karma,
megyek előre zúzva, marva.
Mezítlen mellel földre fekszem
s kacagva talpra ugrom újra,
egy gőgös ár reám viharzik,
s szegény, szegény szemem kiszúrja.
Kacagva talpra ugrom újra.
Töröm a csokrot, éji kertész,
vérezve és vakon tusakszom,
sebes mellem vérszínű rózsa,
halvány kamélia az arcom.
Vérezve és vakon tusakszom.
Temetkezik a csillag is fenn.
De te ne félj, aludj csak, édes, –
fehér ágyban fehérlő rózsa! –
A te csokrod hajnalra kész lesz.
Ne félj, ne félj, aludj csak, édes.
Reggelre majd ajtódba botlom,
vakon, bénán és haloványon,
véres virágokkal borítlak,
és a te rózsalelked áldom
vakon, bénán és haloványon…
Forrás: Lélektől lélekig
Elrejtem a szívem rózsasziromban
Távol a naptól, kert közepén
Hó puha ágyban, lágy nyugalomban
Rózsa alá rejtem szívem én.
Forrás: Lélektől lélekig
Egy bordóvörös könyv vagy –
Dús, csevegő szirmok lapjaid,
Melyek között a szél borzolva lapoz…
Nehéz illatú, nedves szirmaid
Telítve vannak titkos regékkel,
Melyeket a múlt a földben hagyott…
Lapoz, lapoz szirmaid közt a szél,
– Pompás kötésed most nyíl épp széjjel,
S elmeséli nékem amit olvasott…
Forrás: Lélektől lélekig
Éltem a Pusztán, s megkísérteték:
Csengő, muzsikáló zsákkal a hátán
Jött, jött, jött kacagva a Sátán.
Tövises Pusztán, csalánok között
Szórta elémbe a kincset. Kiszórta
S virított nyomban ezer rózsa.
Dalolva járok s aranyat szedek,
Büszkén kacagom ki a tunya álmot:
Hiszen én rózsák között járok.
S csalános szikföld lábamat töri,
Dalolok, míg serked vérem száz sebben,
Evoé, a rózsaligetben.
Forrás: Lélektől lélekig
A szép leány a búcsúzáskor
Egy rózsát tűzött fel nekem.
Piros volt lágyan feslő szirma,
Jelképed, égő szerelem!
Könnyű csókot lehelt reája
S mint álomkép már messze szállt el,
S én fájó szívvel, könnyes szemmel
Sokáig néztem még utána.
Elhervadt már a rózsabimbó,
Amit a szép leány adott.
Hervadtan őrzöm, hisz a múltból
A sors csupán ennyit hagyott…
Pedig a lányka könnyű csókját
Könnyeim már régen lemosták,
De most tudom, hogy ez a csók volt
Sejtelmes, végső „Isten hozzád!”
A szép leány a rózsabimbót
Most más legénynek tépi le,
Most más legényért dobog, lángol
Szerelmes, forró kis szíve;
Más csókolja kicsiny kacsóját,
De megőrzöm a hervadt rózsát:
Én kaptam annak a kislánynak
Legelső, tiszta, szűzi csókját!
Forrás: Lélektől lélekig
Sose nyílik ki a rózsa,
sose nyílik ki a nyár,
én a szerelem adósa
vagyok három éve már.
Mondtam is a cinegének,
hogy szálljon el haza már,
sose szólal meg az ének,
sose nyílik ki a nyár.
De a cinege csak engem
figyel hosszan, feketén,
míg halálos szerelemben
az övé nem leszek én.
Forrás: szeretem a verseket
Halvány és szende vagy,
Mint gyönge rózsaszál,
Előttem e virág
Nagy kedvességben áll.
De százszor kedvesebb
Illatjáért nekem,
Leánynál illatul
Van tiszta szerelem.
Oh lány! ha rózsa vagy,
Tanulnod tőle kell,
S az illatát csupán
Éltével hagyja el,
Mert hogyha elröpűl,
A rózsa szerelem,
Bús csalogányoddal,
Leány, mi lesz velem?
Forrás: Versek mindenkinek
madách imre, fehér rózsa, szerelem, rózsa, lírai vallomás, magyar költészet
