Óvó kezeim tenéked
ékes köpönyeget varrnak.
Violával végig hímzem,
violában gyöngy a harmat.
Mátkád kikeletkor lettem,
szállt ránk szirom-özön, illat.
Paripáid gyors patái
ezüst hangon értem sírtak.
Ici-pici kút a Hold is,
szirom-özön vékony vígasz,
csak a karod kell már nékem,
vele éjjel átszorítasz,
vele éjjel átszorítasz.
Fordította: Nagy László
Forrás: Lélektől lélekig
Tiszta kéküveg folyóvíz,
álom-bűvöletbe zárva,
édes lankák, szelíd partok,
zöld rekettyés, ezüstnyárfa.
Lelke van az alvó völgynek,
s álombéli sóhajára
dal zendül fel, és a rétek
andalító fuvolája.
Folyó tükrén bűvös álom,
parti fűzek lankadt ága
könnyű csókot hint a vízre,
a víz: kristályüveg tábla.
Alacsony az égbolt, nyájas,
oly közel van könnyű fátyla,
ezüstös párát terítget
víztükörre, parti fákra.
Szívem álmodott e tájról,
ama völgybe vitte álma,
már elért a kedves partig,
de az ösvényen megállva
sírt – egy régi dal csendült fel,
s szerelmében sírt az árva,
sírt, egy másik völgyben zengő
szomorú szív dallamára.
Forrás: Lélektől lélekig
Az alvás: híd, amelyen a holnapba
sétálunk át csukott szemmel. Alatta
folyik álmaink hangtalan patakja.
(Ford.: Faludy György)
Forrás: Lélektől lélekig
Majd ismét megszületek, mint kőtömb,
s téged foglak még akkor is szeretni, asszony.
Majd ismét megszületek, mint szellő,
s téged foglak még akkor is szeretni, asszony.
Majd ismét megszületek, mint hullám,
s téged foglak még akkor is szeretni, asszony.
Majd ismét megszületek, mint tűzvész,
s téged foglak még akkor is szeretni, asszony.
Majd ismét megszületek, mint ember,
s téged foglak még akkor is szeretni, asszony.
(Végh György fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
Se neked, se nekem
egymás felé nem szabad
lépni sem, nézni sem.
Tudod, tudod már, miért?
Oly nagy a szerelem.
Megy az ösvény, menj tovább!
Kezemen
szögek sebe
élesen
Nem látod, hogy
vérzem?
Ne nézz hátra, lépegess
csöndesen.
S imádkozz, akár csak én,
hogy legyen kegyelem,
mert se neked, se nekem
egymás felé nem szabad
lépni sem, nézni sem.
(Illyés Gyula fordítása)
Forrás: Lélektől lélekig
