Mint vészharangok sürgető szavát,
Mely őszi estén felriasztva száll,
Hallottuk hangod pesti ifjúság,
És vádló hangod szívünkbe talál.
Veszprém tornyából tekintünk feléd,
Hős Pest felé, hol vörös most az ég,
Hol lángoló és vérző szívetektől
Most minden régi, szennyes rongy elég.
Nem hallgatunk, a budapesti szózat
Ajkunkon hívón, zengőn száll tovább,
Hogy felriasszon gyárat, földet, otthont.
Támadj fel, ébredj Magyar Ifjúság!
És talpon állunk, énekelve járunk,
Mindent betölt a szabadság szava,
Már véget ér halálos, szörnyű álmunk,
S lehull az éjjel zsarnok csillaga.
Az őszi szélben a veszprémi tornyon
Megint a magyar zászlót lengetik.
Amíg élünk, míg vízzé nem lesz vérünk,
A magyar zászlót le nem vehetik!
Budapest népe, hősök, katonák!
Nem éltetek és haltatok hiába.
Isten velünk és Veletek megyünk,
Szabad életbe vagy a hős halálba!
1956. október 30.
Aláírás: Veszprém ifjúság
