Itt tüzé föl piros zászlaját a
Szabadságnak Zrínyi Ilona?
A szabadság hőseinek tanyája
Íme, íme most rabok hona.
Semmi más, mint dönthetetlen kőfal,
Semmi más, mint lánccsörömpölések –
Bátran tudnék a vérpadra lépni,
Oh de ez a börtön… ettől félek.
Föl s alá jár magas büszke fővel
Ott a sáncon egy ifjú fogoly;
Messzeszállott lángtekintetével
Vajjon hol jár gondolatja, hol?
Lépte gyors még; új vendég bizonnyal,
Erejét az éj s lánc nem töré meg –
Bátran tudnék a vérpadra lépni,
Oh de ez a börtön… ettől félek.
Ott a másik sáncon egy öreg rab,
Nem tekint sem ide, sem oda,
Lassan hordja könnyű, száradt testét…
Nehezebb már lánca, mint maga.
Tört szeméből holt sugár buvik ki,
Mint a sírból a kísértő lélek –
Bátran tudnék a vérpadra lépni,
Oh de ez a börtön… ettől félek.
Ifjú rab, nézd, mint virít az erdő,
Akkor is, ha kijössz, zöld lesz az,
Ah de téged, téged akkorára
A nyomor s bú régen behavaz.
És te vén rab, tőled már talán csak
Itt vesz búcsút a lánc és az élet –
Bátran tudnék a vérpadra lépni,
Oh de ez a börtön… ettől félek.
Föld alól föl halk nyögés jön; mint a
Köszörült kés, metszi szívemet.
El, el innen! fönn vagyok, és mégis
Környékez már-már az őrület,
Hát ha még lenn volnék, hogyha ott lenn
Híznék rajtam testi-lelki féreg! –
Bátran tudnék a vérpadra lépni,
Oh de ez a börtön… ettől félek.
Munkács, 1847. július 12.
