Címke: szabadság

  • Francis Scott Key: The Star-Spangled Banner

    Oh, say, can you see, by the dawn’s early light,
    What so proudly we hailed at the twilight’s last gleaming,
    Whose broad stripes and bright stars, thro’ the perilous fight,
    O’er the ramparts we watch’d, were so gallantly streaming?
    And the rocket’s red glare, the bombs bursting in air,
    Gave proof through the night that our flag was still there.
    Oh, say does the Star-Spangled Banner yet wave
    O’er the land of the free and the home of the brave.

    On the shore, dimly seen through the mists of the deep,
    Where the foe’s haughty host in dread silence reposes,
    What is that which the breeze, o’er the towering steep,
    As it fitfully blows, half conceals, half discloses?
    Now it catches the gleam of the morning’s first beam,
    In full glory reflected now shines on the stream,
    ‘Tis the Star-Spangled Banner, O long may it wave
    O’er the land of the free and the home of the brave.

    O thus be it ever when free men shall stand
    Between their loved homes and the war’s desolation!
    Blest with vict’ry and peace may the heaven-rescued land
    Praise the power that hath made and preserved us a nation!
    Then conquer we must, when our cause it is just,
    And this be our motto: “In God is our trust”,
    And the Star-Spangled Banner in triumph shall wave
    O’er the land of the free and the home of the brave.


    A csillagos-sávos lobogó (magyar fordítás)

    Oh, mondd, látod-e a korai hajnali fénynél
    Azt, amit oly büszkén üdvözöltünk az alkony utolsó ragyogásánál?
    Azt, amelynek széles csíkjait és fényes csillagait, a veszélyes csatában
    A bástyák fölött figyeltünk, hogy oly büszkén lobog.
    És a rakéta vörös fénye, a bombák robbanása
    Mutatta az éjben, hogy zászlónk még fenn lobog.
    Oh, mondd, a csillagokkal borított lobogó még ott lebeg-e
    A szabadság országa és a bátrak hona felett?

    A part csak halványan dereng a vízen borongó ködben,
    Míg az ellen gőgös hada rettegett csendben pihen.
    Mi az, amit a szellő a tornyosuló hullámok között
    Míg fúj, időnként félig rejt, félig fölfed?
    Most fölragyog a fölkelő nap sugarában,
    És teljes glóriája tündököl a víz tükrében –
    Ez a csillagokkal borított lobogó!
    Lobogj a szabadság országa és a bátrak hona felett!

    És így legyen mindörökké, ha a szabadság hőseinek
    Kell állniuk szeretett honuk és a háború között:
    Áldozatuk győzelmet és békét teremt. A Gondviselés
    Megmentette nép dicsérje a nemzetet mentő Urat,
    Mert győznünk kell, amikor az ügyünk igazságos.
    Legyen jelszavunk: Tebenned a bizodalmunk!
    És ez a csillagokkal borított lobogó győztesen fog lobogni
    A szabadság országa és a bátrak hona fölött.


    Rövid háttér
    Az amerikai himnusz szövege 1814-ben keletkezett az angol–amerikai háború idején. Francis Scott Key a baltimore-i ostrom után, a hajnalban meglátott zászló hatására írta meg a verset, amely később vált nemzeti himnusszá.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor: Che Guevara búcsúztatója

    Szerethettek volna a nők,
    szerethetett volna a tenger,
    te mindenütt otthonos és otthontalan,
    lehettél volna Brazília selyemfiúja,
    lokálok helytartója,
    éjszakákkal karambolozó költő –
    mert a vakság hamujában
    gyönyörű lábak járnak mindig,
    mert a tenger lányai igazi férfiakra várnak.

    S boldog, ki el tudtad árulni az édent,
    lettél a század partizánja,
    emberi lábnyom a járhatatlan őserdőben,
    szakállas forradalmár,
    géppisztolyos szépfiú,
    Santa Clara városát mosolyoddal is meghódító.

    Én láttalak és irigyeltelek:
    vonult előtted a nyár, mint a tankhadosztály.
    Vászon katonazubbonyodban
    a szabadság verítékezett
    s a jövő izzadság-szaga csapott
    orromba akkor,
    erősebb volt, mint a narancskerteké.

    Havanna boldog volt, mert ismert téged,
    Havanna boldog volt, mert el tudtad hagyni őt is.

    Bolívia erdeiben
    nem a fejszék beszéltek legszebb nyelven,
    nem a fűrész,
    nem is madarak.
    A fák leadóállomásai
    lélegzetvételed sugározták.

    A hang, ha elhallgat, hiánya megmarad.
    A test, ha megölik, hiánya testté válik:
    adni kell neki kenyeret,
    adni kell neki szabadságot.

    Szerethettek volna a nők,
    szerethetett volna a tenger,
    te mindenütt otthonos és otthontalan.
    Véres partizánsapkádat mosatlan elviselem
    s most már mindig tudom,
    merre bujkálsz.

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Boda Magdolna: Egyszer így lenne jó

    Jó lenne egyszer olyan természetességgel ébredni, ahogy a nap csúszik fel az égre, óvatosan bontogatva ki a világot.
    Hogy álmosan kitántorogva a konyhába, a kávé illata jó reggelt kívánjon.
    Hogy a dolgainkban ne legyünk éhesek önmagunkra és a megszokottság ne törjön ránk.
    Hogy ne kelljen autónk, bérletünk, határidőnaplónk, bankkártyánk, karóránk… hogy cipőt se kelljen húzni és senki se csodálkozzon ránk.

    Jó lenne egyszer közel engedni a csodát…
    vándorolni hatalmas mezőkön és megállni egy elárvult vadrózsabokornál,
    nem elvárva a mező zöldjét,
    a virágok színét, illatát,
    a szirmok bársonyát.

    Csak állni a szépség előtt, egy idegen őszinte kíváncsiságával, készen új értelmet adni a fogalmaknak
    és kötni új barátságot a világgal és magunkkal
    és nem válogatni, csokorba kötözgetni a dolgokat elvárt szabályok szerint
    és eldobni minden nem a kupacunkba valót.

    Úgy tenni, mint kisgyerek, aki a föltört dió héját nem dobja el, hanem vízre ereszti, mint kis hajót és ámulva csodálja a víz komoly sodrását.

    Jó lenne egyszer a másnap gondja nélkül pihenni térni,
    hogy ne bizseregjen bennünk a lekésett, elmulasztott dolgok pokla,
    hogy, ahogy a pók fordul hálójába jóllakottan
    bújjunk az éjszaka csendjébe…
    végre kinyújtózva önmagunkban.

    Egyszer így lenne jó.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Légy csak magad…

    Légy csak magad, ne fuss az istenekhez,
    a végtelenbe lökve – járj magad.
    Az ember a tömeg zajába elvész,
    de a magány habtengerén szabad.

    Légy csak magad te, a magány igazság,
    szakítsd el az álság ruházatát,
    az ember itt magába vívja harcát,
    nem jön segítni őt hazug barát.

    Légy csak magad, a harc, s veszély között.
    Küzdj, s vessz el úgy, mint a hajótörött,
    ki fuldokolva csap le a habokra.

    S egy óceánnal száll ki zordonul
    s büszkén vesz el, amíg a víz lenyomja,
    mert rája mégis egy tenger borul!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vavyan Fable: Idézet

    „Csillapíthatatlan és legyőzhetetlen szabadságvágyunkhoz mohó, szinte gyermekes odatartozásvágy társul, és csak látszólagos az ellentét. Szabad az, aki szabad szívvel választja meg, kitől függjön, hova tartozzon.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Alkonyati zsoltár

    Harangszó a te szerelmed, égre száll a hangja,
    ha elhal zengése bennem, mi szólít magasba?

    Szilaj mén a te szerelmed, messze földre vágtat,
    fáradt lábam nem követhet, nem futhat utánad.

    Fogoly lesz a megkötött ló, amíg el nem oldom,
    fogyó csókom laza béklyó, nem léssz tőle foglyom.

    Ám karom még pányvahurok, kezessé tesz téged,
    rabbá mégsem igázlak, ha ölellek.
    Csak védlek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Andrej Belij: A száműzött

    M. I. Szizovnak

    Elhagytam városom örökre,
    Dübörgéstől, zajoktól rettegek.
    Még messziről, rengőn-röhögve,
    Csúfolnak gúnyolódók engemet.

    Ottan az öröklétről szóltam –
    És kövekkel dobáltatok ti meg.
    Múló rohamban rángva nyomban
    Kinevettétek szenvedésemet.

    Elhagylak, száműzötten mától, –
    Szabadságomat nem köthetitek.
    Futok – meggörbült, sápadt vándor –
    Aranyló búzatáblák, köztetek.

    Zsombékokon, rozsföldre érve,
    Futok a síkon át, a téres réteken.
    A kék búzavirág elébe
    A földre hajtom őszülő fejem.

    Gyöngéd virág, te érints engem,
    Hullasd rám, hullasd kristályharmatod!
    Megnyugszik lázban égő lelkem,
    Gyötrelmek-ülte lelkem is amott.

    Az alkony szégyenkezve gyújtja
    Gyöngyház-szivárvány, rózsás sávjait.
    S a lomha szellő fújja-fújja
    Hajam ezüstlő-őszes szálait.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Mihail Glinka: Idézet

    “Ki szabad igazán? Az, aki nem rabja saját szenvedélyeinek, és mások szeszélyeinek.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: A csavargó a halálra gondol

    Uram, a tél bevert a templomodba.
    Álltam vaspántos portádon belül
    s ámulva néztem botra-font kezemre
    sugárban omló fényességedet.
    Térdelt a nép, én álltam egyedül,
    úgy hallgattam, amit beszélt papod:
    „Ez világot szívedben megutáljad
    és úgy menj ki belőle meztelen -”
    Uram, te ezt így nem akarhatod.

    Tudom, hogy földed nagy területéből
    egyetlen barlangod jutott nekem,
    s megreng az is, ha viharod zenéje
    végigrobajlik fenn a tölgyeken.
    De ha tavaszod jő, enyém az erdő,
    és jó hozzám az erdő: ennem ad,
    rigószavaddal kelt a kora-reggel
    s odvamba surran este sünfiad.

    Gazdám, a nyár, az ősszel hullt levéllel
    új őszig minden gondot eltemet:
    mezítláb járom harmatos meződet
    s verőfényed füröszti mellemet.
    S ha kóborolni küld a nyugtalanság
    s nótázva fut mellettem patakod,
    kurjantással köszöntöm kék lakásod,
    s fütyörészem s Uram, te hallgatod.

    Zöld asztalomon vadgyümölcs az étel,
    otthon-kínáló tűz nem int felém,
    de mondd, volt-e valaha szép világod
    valakié úgy, ahogy az enyém?

    Ha menni kell, vállamról rongy-ruhámat
    egy rándítással elhullathatom,
    saruim szíja sem marad velem.
    Uram, utálni nem tudom világod,
    de indulhatok, amikor kívánod,
    igéd szerint: egészen meztelen.

    Forrás: Index fórum: Kedvesch versek

  • Weöres Sándor: Kereszt-árnykép

    A kereszt felső
    ága égre mutat,
    nagy örömhírt tudat:
    “itt van a te utad”

    a kereszt két karja a légbe szétszalad,
    rajta sovány kezek tört vért virágzanak:
    “vigyázz: őr a lélek, de a test megszakad,
    kétfelé visz ösvény s te szabad vagy, szabad”

    a keresztnek alsó
    ága földre mutat:
    “vesződj: itt áss kutat,
    lásd benne arcodat.”

    Forrás: Index fórum: Kedvesch versek