Lyány ült a hold fényében,
Felé ment a legény,
Lyány függve kétségében,
Örömben úszva én,
Várt és körűltekintett,
Meglát, remegve intett,
S elömlék kebelén.
“Lyány, ó leány ha csenddel
A másik éj is int,
Lopvást, lopvást jövend el
A boldog pár megint!”
Nem szólt, csak elpirúla,
Mosolygott s rám simúla,
S csókokkal öszvehint.
“Menj ó legény, röpdeznek
Hajnal fúvalmai,
S ott benn fölébredeznek
Anyám s leányai.
Jöttem, de szívszorúlva.”
S zengtek, de rám borúlva,
Búcsúszót ajkai.
Itt állok a szabadban,
A nap csendben jön fel,
Az árnyas boltozatban
Csalogány énekel;
S mélyében kebelemnek
Szelíd dalok teremnek,
S szívem dobog s tüzel.
Álmosd, 1815. január 1.
Forrás: Vers mindenkinek
