De nehezen haladok utamon,
Tudva, hogy a célban, ha ott leszek,
Gúnyosan mondja majd a nyugalom:
»Ennyi mérföldre van a kedvesed!«
Csügged kínomtól és csak vánszorog
Az állat, mely visz; a bú nagy teher!
Szegény, tán az ösztöne súgja, hogy
Nem siet ura, hisz tőled megy el.
Sarkantyút mérgem hasztalan merít
Oldalába, hogy kibuggyan a vér,
Válasza engem, ha nyög s fölnyerít,
Jobban sért, mint őt az éles acél;
Mert hangjára folyton agyamba döbben:
Elöl bánatom van, s üdvöm mögöttem.
Fordította: Szabó Lőrinc
Forrás: Lélektől lélekig
