Mit míveltünk mi, mondd, míg végre nem lőn,
hogy így szeressük egymást? Tudja ég.
Mint kisdedek gyönyört szívtunk egy emlőn?
vagy horkoltunk, mint két álomszuszék?
Igen, a boldogok mind képzelődnek,
de hogyha szépet láttam már előtted
s vágytam reá, csak álmodtam, felőled.
Hát jó reggelt fölébredt lelkeinknek,
mely másra többé sohasem figyel.
A Szerelem már senkinek sem inthet,
és csöpp helyen fér csöndesen így el.
Egy új világ kell bátor tengerésznek,
térképeket hoz ő a földi résznek,
de mi maradjunk egynek és egésznek.
Arcom szemedbe és arcod szemembe,
a tiszta, hű szív egy arcot kutat,
Van-e két félteke itt, jobb-e, szebb-e,
hol nincs kemény Észak, hunyó Nyugat?
Ki csonka a haláltól, visszaretten.
Ha összeforradunk most önfeledten,
meglásd, nem is halunk meg majd mi ketten.
Fordította: Kosztolányi Dezső
Forrás: Lélektől lélekig
