A városon a múlás szárnya reszket,
némák, mogorvák mind az emberek,
a házakon jelző piros keresztek,
az arcokon megdermedt döbbenet.
Az orvosok sötét ruhába lépnek
a hánykolódó szenvedők köré,
s a fürge higany – szótalan itélet –
felszökken a piros vonal fölé.
Benn vacsorálnak… nincs ott kedv, mosoly,
tompán csörög a villa és a tál,
fel-felkel egyik, sír és szótlan áll.
A zord apákon terhes gyászos árny van,
s az orvosságszagú sötét szobában
egy lázas arcu ifju haldokol.
Forrás: Vers mindenkinek
