TIBORC
Ő cifra és márványos házakat
építtet; és mi – csaknem megfagyunk
kunyhónk sövényfalai közt.
BÁNK
Átkozott!
TIBORC
Ő csordaszámra tartja gyülevész
szolgáit! Éppenséggel mintha minden
hajszála egy őrzőt kívánna; sok
meránit, olykor azt hinné az ember,
hogy tán akasztani viszik, úgy körül
van véve a léhűtőktől, s mi egy
rossz csőszt alig tudunk heten fogadni.
Ő táncmulatságokat ád szüntelen,
úgy, mintha mindég vagy lakodalma, vagy
keresztelője volna: és nekünk
szívünk dobog, ha egy csaplárlegény az
utcán előnkbe bukkanik, mivelhogy
a tartozás mindjárt eszünkbe jut.
A jó merániak legszebb lovon
ficánkolódnak – tegnap egy kesej,
ma szürke, holnap egy fakó: – nekünk
feleség- és porontyainkat kell befogni,
ha veszni éhen nem kívánkozunk.
Ők játszanak, zabálnak szüntelen,
úgy, mintha mindenik tagocska bennük
egy-egy gyomorral volna áldva: nékünk
kéményeinkről elpusztulnak a
gólyák, mivel magunk emésztjük el
a hulladékot is.
Szép földeinkből
vadászni berkeket csinálnak, ahová
nekünk belépni nem szabad. S ha egy
beteg feleség vagy egy szegény
himlős gyerek megkívánván, lesújtunk
egy rossz galambfiat, tüstént kikötnek;
és aki száz meg százezert rabol,
bírája lészen annak, akit a
szükség garast rabolni kényszerített.
Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár – Katona József: Bánk bán
