https://verskucko.com

Címke: társadalomkritika

  • Nagy László: A város címere

    Mert a méhek a húsra dongnak
    s döglegyek dörmögve a szőlőt eszik:
    eljön a fekete katona.

    Mert a rikító ponyvák alatt,
    patinás kupolák alatt is
    kan-kofa támadt annyi,
    hogy röhög a föld
    s mert a kofákra hallgat a sors is:
    eljön a fekete katona.

    Mert a fekete vitorla
    már a Balatonnak nagyon hiányzik,
    s hegyek és fenyvesek
    fehér holtakért, holtak szagáért
    süvöltve zsolozsmáznak,
    mert e megőrlő Bakonynak
    bújdosó szerelmünk sose elég:
    eljön a fekete katona.

    Mert a torony a galambot,
    galamb a fészke kovás ganaját
    elúnta, megutálta
    s a csendtől megőrült harangok
    bongni akarnak, noha lángban,
    hát majd viaszvirágként
    megolvadnak a fennkölt harangok,
    bronz-dizentéria befolyja
    a köveket, forró falakat –
    s hogy a galamb ne bírjon soha leszállni:
    eljön a fekete katona.

    Mert a vagonok lisztje
    nem akar keserű kenyér lenni,
    hát majd fekete sebeket
    hoz a vonat,
    mert a tej nem akar
    újra meg újra vízzé válni,
    hát majd hirtelen bevérzenek
    a tejüzemek – s a telepeken
    a deszkák nápolyiszelet-sorait,
    a pala-lapokat, csöveket
    porrá töri az égi kerék,
    mivel itt minden tiltakozik:
    eljön a fekete katona.

    Eljön a fekete katona,
    óriás fekete-bársony denevér,
    duhogó lágy kupolák a szárnyai,
    szőrgatyás lábain óriás
    görkorcsolyáit előrerúgva
    leszáll a városba, megvakulunk,
    megvakul a naptár, a történelem,
    szerelmeim, a hosszú sörény,
    aranyfüggönye csípőtöknek
    pernyévé zsugorodik,
    s poklok tudója magam is
    tördelve kezeimet álmélkodom:
    nem hittem volna soha,
    nem hittem volna soha:
    hogy ti szűzek az ágyatokban hideg fegyverrel feküsztök, soha:
    hogy ti kölykek a tejfogatok
    hirtelen kipotyog s iszonyatos
    gyöngyvirág nyílik a kövezeten –
    végzetes vízszintesekkel
    elkészül a város címere újra,
    cirkalma lesz a füst és fohász,
    mert eljön a fekete katona,
    eljön a fekete katona.

    Forrás: Index fórum: Kedvesch versek

  • Bertolt Brecht: Liturgia a fuvalomról

    Egy öregasszony érkezett
    Éhes volt mert a kenyeret
    Azt megzabálta a hadsereg
    Így hát hideg csatorna várta
    S azután többet nem is éhezett.

    S nem szólt a berki madárka
    Immár a lombon csend ül
    Fenn a hegyormon alig lendül
    A fuvalom.

    Majd egy halottkém érkezett
    Azt mondta: a vénasszony szimulál
    Elásták merthogy éheznie kár
    Nem is szólalt többé soha meg
    De az orvost nevetés rázta.

    És erre se szólt a berki madárka
    Immár a lombon csend ül
    Fenn a hegyormon alig lendül
    A fuvalom.

    Majd egy magányos ember is érkezett
    Nem volt érzéke a rend iránt
    Valami bűzlik, mondta, valami bánt
    A vénasszonynak volt a barátja
    Kérem szépen, mondta, nem szép, ha az ember nem ehet –

    S nem szólt a berki madárka
    Immár a lombon csend ül
    Fenn a hegyormon alig lendül
    A fuvalom.

    Azután rögvest egy biztos érkezett
    Kezében volt a jó gumibot
    Az ember agyát pacallá verte legott
    S ez az ember sem szólalt többé soha meg
    De a biztos, az ezt kiabálta:

    S most hallgat a berki madárka
    Immár a lombon csend ül
    Fenn a hegyormon alig lendül
    A fuvalom.

    Azután három szakállas férfi érkezett
    Nem egyetlen ember ügye ez, mondták, nem lehet tűrni tovább
    S addig mondták, mig nem hangzott a golyók sivitása
    De akkor nyű mászott csontjukba a húsukon át.
    S nem szólaltak többé soha meg.

    S nem szólt a berki madárka
    Immár a lombon csend ül
    Fenn a hegyormon alig lendül
    A fuvalom.

    Azután egyszerre sok ember érkezett
    Hogy a hadsereggel beszélgessenek
    De a géppuska-szájjal beszélt a hadsereg
    S ezután nem szólalt egyikük se meg
    De nem tünt el homlokuk ránca.

    S nem szólt a berki madárka
    Immár a lombon csend ül
    Fenn a hegyormon alig lendül
    A fuvalom.

    Azután egy roppant vörös medve érkezett
    Nem ismerte a szokásokat, medve létére nem illett ismernie az illemet
    De nem volt mai gyerek s jégre vinni nem lehetett
    S a berki madárkát bezabálta.

    Most szól a madárka és a berek
    Érzed a lombon: lendül
    S fenn a hegyormon most már zendül
    A fuvalom.

    Forrás: Kedvesch versek

  • Karinthy Frigyes: Méné tekel

    Hallgasd meg, aztán mondd utánam ezt:
    Versben mondom, hogy jobban megjegyezd.
    Szívedbevésem és füledberágom:
    Rossz volt embernek lenned a világon,
    E korban, melynek mérlege hamis,
    S megcsal holnap, mert megcsalt tegnap is.
    Délben az ember kísértetett,
    Az éjben sírtak a kísértetek.
    Síratták Krisztus gyötrelmes keresztjét,
    De a gyilkost megint hősnek nevezték.
    A férfi vért ivott s a nő velőt,
    Künt a költő bőgött a bolt előtt.
    Halottra adtak selymet és brokátot,
    Az élő rongyos volt és vért okádott.
    Virággal hintették a síri vermet,
    Az élő künt a hó alatt didergett.
    Hangos szóval esküdtek a koporsón,
    Az élő halkan jajgatott a borsón.
    Bámult a gyermek, nagy szemét kinyitva,
    Az aggok hallgatták, gyáván sunyítva,
    De szembeköpte mesterét a hitvány
    Piszkos rüpők, a szemtelen tanítvány.
    Hajók rohantak égő tűzveszélyben,
    A ringyók cifra rongya szállt a szélben,
    De a legszebb és legékesebb
    Szemétdombon rohadt el, mint az eb.
    Most hát kezem tördelve, sírva kérlek,
    Vigyázz, figyelj: készül a tiszta mérleg.
    Tedd most szívedbe és füledbe el –
    Az értelmét majd megtudod, ha kell.
    MÉNÉ TEKEL – ha érted, vagy nem érted,
    Jegyezd meg jól: tenéked szól s teérted.
    Egykor a sötétben elmondottam dalom,
    Mint lángírás, világít a falon.
    Jegyezd meg jól: ma szürke szók ezek,
    De élni fognak, hogyha én nem élek
    S lesznek, ha nem leszek.

    Forrás: Kedvesch versek

  • William Shakespeare: Lear király – A bolond jóslata

    (3. felvonás, 2. szín)

    Míg pap sok jót mond, s tesz keveset,
    A szaladhoz serfőző önt vizet;
    Ha majd szabónak úrfi gyáma lesz,
    S máglyán nem hithagyó, kurafi vesz,
    Ha bíró minden ügyben jól ítél,
    S lovag, nemes, adósság nélkül él,
    Ha nyelven többé pletyka nem repes,
    S a zsebmetsző tolongást nem keres,
    Ha pénzén uzsorás földet mível,
    S kerítő, kurva templomot emel;
    Akkor lesz Albion
    Zavarral teljes hon,
    És oly idő jön, aki még megéri,
    Hogy fő divat lesz lábbal mendegélni.

    Forrás: Kedvesch versek

  • Romhányi József: Állatkerti látogatás

    Ameddig a szem csak ellát,
    állat lakja a sok cellát.
    Ingyen a koszt, s nincs házadó.
    Nincs is közöttük lázadó!
    Nem serkenti tettre szűk,
    sűrű rácsú ketrecük.
    Nézd, hogy tornáznak a majmok,
    mint megannyi tornászbajnok!
    Ott meg az a csimpánz, ni!
    Milyen jól tud hintázni.
    Egy másik társa meg a hintáját tolja,
    stoplámpaként virít az ülőgumója
    Meguntam a majommókát,
    megnéztem a pufók fókát.
    Szomszédja a jegesmedve,
    fehér bundával van fedve.
    És még a kis medvebocsok
    szőrméjén sincs soha mocsok.
    Távolabb a madarak
    rikácsolva hadarnak.
    Ehelyütt
    látni a vén keselyűt!
    S aki káromkodni hallja a rút papagájt,
    a lelke üdvéért érezhet is vad aggályt!
    Az énekesmadarak meg figyelik a kanárit
    Ő az énektanár itt.
    De a kardal nem tetszett,
    otthagytam a ketrecet.
    Lábam alatt a föld remeg:
    oroszlánok üvöltenek.
    Az ebédnek jövetelit
    erélyesen követelik.
    Nyers húst kapnak e vadak.
    Vagy húsz kiló egy adag.
    Éhesen vicsorít az állatok királya,
    én meg bátran nyelvem öltöm ki rája.
    Pedig biz’ reszketne minden egyes tagom,
    hogyha találkoznánk, kint a sivatagon.
    Mint valami állombeli vízió,
    tátja rám a pofáját a víziló.
    Úgy nyílik a szája szét,
    nem is látni más részét!
    A zsiráfot úgy foltozták össze, nem volt anyaga,
    hogy kiteljék egyvégtéből valahogyan a nyaka.
    Mindkettőnek, ez nem lehet vitás,
    előny lenne csak a párosítás!
    Még sok másik állatnál is megálltam,
    s mindegyiket eledellel kínáltam.
    Amíg végül, hálából, az elefánt
    ormányából sáros vízzel telehányt
    Szidtam is a magyar kormányt
    tiltsa be az agyart, s ormányt!

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Balla D. Károly: Köpönyeg

    Ha már kifordítod,
    legalább ne csapj közben
    ekkora szelet vele!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Balla D. Károly: VISZONYÍTÁS

    Még mindig jobb,
    ha latrok beszélnek önmegtartóztatásról,
    mint ha impotensek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tornai József: Gyűlölöd-e a kerítéseket?

    Nem azt kérdezem tőled, szeretsz-e?
    Azt kérdezem: gyűlölöd-e a kerítéseket?
    Itt most bekerítik az erdőket,
    madarakat, kisgyerekeket,
    még a folyókat is cövekekkel és
    névtáblákkal pecsételik meg.
    A levegőre kiírják:
    „Magánterület, idegeneknek bemenni tilos.”
    A margaréták nagy szirmát lelakatolják,
    és akinek nincs kerítése,
    eldugja arcát a buszon egymáshoz dőlő vállak mögé.
    Azt kérdezem tőled, ha szeretsz,
    gyűlölöd-e a kerítéseket?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Romhányi József: Focimeccs

    Huszonkét esztelen, félmeztelen egyén,
    egymás hátán-hegyén
    nyüzsög lenn a pályán.
    Mások mája táján taposnak,
    és ha elég laposnak
    lát a bíró minden egyest,
    megítél egy tizenegyest.
    S mert a szegény feje tizenegyest kirótt,
    a fele közönség átkozza a bírót!
    De senki sem csendes a nagy embertömbből,
    mert a másik fele harsány éljent bömböl.
    Ezalatt a meccsen néhány sípcsont reccsen,
    szerteszét vér freccsen. Fel sem veszi egy sem
    a fetrengő játékost. Fontosabb a játék most.
    A vad középcsatár átgázol a bekken.
    Úgy esik az össze, hogy csak meg se nyekken,
    azután a labdát megcélozza jól: goóóóóóól!!!!
    Egy alacsony néző, ki oda nem lát át,
    ordítva paskolja a szomszédja hátát:
    vegye le a kalapját, mert szétverem alapját,
    azt a kerek tököt! S feje felé bökött.
    Erre az: Ó! Te gaz! Engem sértegetni mersz-e?
    Persze! Mind a ketten szólnak egy-két havernek:
    Gyertek, fiúk segíteni, ha vernek!
    Jöttek is mind verekedni, úgyis kezdtek berekedni.
    Buzgón verekedtek, bíz nem voltak restek!
    S időnként a gyepre elnyűtt testek estek.
    De a két okozót rejti már a bozót.
    S merre egy rést leltek, gyorsan elszeleltek.
    A többit azután alig egy-két nappal,
    a derék rendőrség verte szét kardlappal.
    Le a kalappal!

    Forrás: Lélektől lélekig antológia

  • Jókai Mór: A nagyszájú hazafiak.

    Hagymát dörzsölsz a szemedhez
    Ugy siratod a népet,
    Vaczkort harapsz, hogy savanyu
    Legyen tőle a képed.
    Nagyot iszol, “csak bor legyék”, lelkednek ez a malaszt, –
    Akkor aztán “jöjj igaz szót hallani jámbor paraszt!”

    “Nagy az adó!” hát ugyan te
    Mit fizetsz Demosthenes?
    Soha egy árva batkát sem
    Még eddig! No most nevess!
    Hasadnak élsz; de hazádtól pénzt és munkát megtagadsz,
    S azt várod, hogy még téged is tartson a jámbor parasaszt.

    “Harczra fel!” S a hol te szolgálsz,
    Melyik az az ezred?
    Az Untauglik ezred! Te csak
    A kuczkód védelmezed.
    S ha megjön a sürgetett harcz, magad a sutban maradsz,
    Hadd menjen a mészárszékre maga a jámbor paraszt.

    “Kezdjük ujra!” Nem félted te
    A hazádat a tűztől,
    Csak pofád ragyogjon tőle,
    Közé dobod az üszköt.

    • De ha baj lesz, te magad majd szokás szerint kiszaladsz,
      S megadja a tréfa árát itthon a jámbor paraszt.

    (1878)

    Forrás: Lélektől lélekig