“Ma az emberek tudják mindennek az árát, de semminek az értékét.”
Forrás: Lélektől lélekig
Címke: társadalomkritika
-
Nagy László: A város címere
Mert a méhek a húsra dongnak
s döglegyek dörmögve a szőlőt eszik:
eljön a fekete katona.Mert a rikító ponyvák alatt,
patinás kupolák alatt is
kan-kofa támadt annyi,
hogy röhög a föld
s mert a kofákra hallgat a sors is:
eljön a fekete katona.Mert a fekete vitorla
már a Balatonnak nagyon hiányzik,
s hegyek és fenyvesek
fehér holtakért, holtak szagáért
süvöltve zsolozsmáznak,
mert e megőrlő Bakonynak
bújdosó szerelmünk sose elég:
eljön a fekete katona.Mert a torony a galambot,
galamb a fészke kovás ganaját
elúnta, megutálta
s a csendtől megőrült harangok
bongni akarnak, noha lángban,
hát majd viaszvirágként
megolvadnak a fennkölt harangok,
bronz-dizentéria befolyja
a köveket, forró falakat –
s hogy a galamb ne bírjon soha leszállni:
eljön a fekete katona.Mert a vagonok lisztje
nem akar keserű kenyér lenni,
hát majd fekete sebeket
hoz a vonat,
mert a tej nem akar
újra meg újra vízzé válni,
hát majd hirtelen bevérzenek
a tejüzemek – s a telepeken
a deszkák nápolyiszelet-sorait,
a pala-lapokat, csöveket
porrá töri az égi kerék,
mivel itt minden tiltakozik:
eljön a fekete katona.Eljön a fekete katona,
óriás fekete-bársony denevér,
duhogó lágy kupolák a szárnyai,
szőrgatyás lábain óriás
görkorcsolyáit előrerúgva
leszáll a városba, megvakulunk,
megvakul a naptár, a történelem,
szerelmeim, a hosszú sörény,
aranyfüggönye csípőtöknek
pernyévé zsugorodik,
s poklok tudója magam is
tördelve kezeimet álmélkodom:
nem hittem volna soha,
nem hittem volna soha:
hogy ti szűzek az ágyatokban hideg fegyverrel feküsztök, soha:
hogy ti kölykek a tejfogatok
hirtelen kipotyog s iszonyatos
gyöngyvirág nyílik a kövezeten –
végzetes vízszintesekkel
elkészül a város címere újra,
cirkalma lesz a füst és fohász,
mert eljön a fekete katona,
eljön a fekete katona.Forrás: Index fórum: Kedvesch versek
-
Bertolt Brecht: Liturgia a fuvalomról
Egy öregasszony érkezett
Éhes volt mert a kenyeret
Azt megzabálta a hadsereg
Így hát hideg csatorna várta
S azután többet nem is éhezett.S nem szólt a berki madárka
Immár a lombon csend ül
Fenn a hegyormon alig lendül
A fuvalom.Majd egy halottkém érkezett
Azt mondta: a vénasszony szimulál
Elásták merthogy éheznie kár
Nem is szólalt többé soha meg
De az orvost nevetés rázta.És erre se szólt a berki madárka
Immár a lombon csend ül
Fenn a hegyormon alig lendül
A fuvalom.Majd egy magányos ember is érkezett
Nem volt érzéke a rend iránt
Valami bűzlik, mondta, valami bánt
A vénasszonynak volt a barátja
Kérem szépen, mondta, nem szép, ha az ember nem ehet –S nem szólt a berki madárka
Immár a lombon csend ül
Fenn a hegyormon alig lendül
A fuvalom.Azután rögvest egy biztos érkezett
Kezében volt a jó gumibot
Az ember agyát pacallá verte legott
S ez az ember sem szólalt többé soha meg
De a biztos, az ezt kiabálta:S most hallgat a berki madárka
Immár a lombon csend ül
Fenn a hegyormon alig lendül
A fuvalom.Azután három szakállas férfi érkezett
Nem egyetlen ember ügye ez, mondták, nem lehet tűrni tovább
S addig mondták, mig nem hangzott a golyók sivitása
De akkor nyű mászott csontjukba a húsukon át.
S nem szólaltak többé soha meg.S nem szólt a berki madárka
Immár a lombon csend ül
Fenn a hegyormon alig lendül
A fuvalom.Azután egyszerre sok ember érkezett
Hogy a hadsereggel beszélgessenek
De a géppuska-szájjal beszélt a hadsereg
S ezután nem szólalt egyikük se meg
De nem tünt el homlokuk ránca.S nem szólt a berki madárka
Immár a lombon csend ül
Fenn a hegyormon alig lendül
A fuvalom.Azután egy roppant vörös medve érkezett
Nem ismerte a szokásokat, medve létére nem illett ismernie az illemet
De nem volt mai gyerek s jégre vinni nem lehetett
S a berki madárkát bezabálta.Most szól a madárka és a berek
Érzed a lombon: lendül
S fenn a hegyormon most már zendül
A fuvalom.Forrás: Kedvesch versek
-
Karinthy Frigyes: Méné tekel
Hallgasd meg, aztán mondd utánam ezt:
Versben mondom, hogy jobban megjegyezd.
Szívedbevésem és füledberágom:
Rossz volt embernek lenned a világon,
E korban, melynek mérlege hamis,
S megcsal holnap, mert megcsalt tegnap is.
Délben az ember kísértetett,
Az éjben sírtak a kísértetek.
Síratták Krisztus gyötrelmes keresztjét,
De a gyilkost megint hősnek nevezték.
A férfi vért ivott s a nő velőt,
Künt a költő bőgött a bolt előtt.
Halottra adtak selymet és brokátot,
Az élő rongyos volt és vért okádott.
Virággal hintették a síri vermet,
Az élő künt a hó alatt didergett.
Hangos szóval esküdtek a koporsón,
Az élő halkan jajgatott a borsón.
Bámult a gyermek, nagy szemét kinyitva,
Az aggok hallgatták, gyáván sunyítva,
De szembeköpte mesterét a hitvány
Piszkos rüpők, a szemtelen tanítvány.
Hajók rohantak égő tűzveszélyben,
A ringyók cifra rongya szállt a szélben,
De a legszebb és legékesebb
Szemétdombon rohadt el, mint az eb.
Most hát kezem tördelve, sírva kérlek,
Vigyázz, figyelj: készül a tiszta mérleg.
Tedd most szívedbe és füledbe el –
Az értelmét majd megtudod, ha kell.
MÉNÉ TEKEL – ha érted, vagy nem érted,
Jegyezd meg jól: tenéked szól s teérted.
Egykor a sötétben elmondottam dalom,
Mint lángírás, világít a falon.
Jegyezd meg jól: ma szürke szók ezek,
De élni fognak, hogyha én nem élek
S lesznek, ha nem leszek.Forrás: Kedvesch versek
-
William Shakespeare: Lear király – A bolond jóslata
(3. felvonás, 2. szín)
Míg pap sok jót mond, s tesz keveset,
A szaladhoz serfőző önt vizet;
Ha majd szabónak úrfi gyáma lesz,
S máglyán nem hithagyó, kurafi vesz,
Ha bíró minden ügyben jól ítél,
S lovag, nemes, adósság nélkül él,
Ha nyelven többé pletyka nem repes,
S a zsebmetsző tolongást nem keres,
Ha pénzén uzsorás földet mível,
S kerítő, kurva templomot emel;
Akkor lesz Albion
Zavarral teljes hon,
És oly idő jön, aki még megéri,
Hogy fő divat lesz lábbal mendegélni.Forrás: Kedvesch versek
-
Romhányi József: Állatkerti látogatás
Ameddig a szem csak ellát,
állat lakja a sok cellát.
Ingyen a koszt, s nincs házadó.
Nincs is közöttük lázadó!
Nem serkenti tettre szűk,
sűrű rácsú ketrecük.
Nézd, hogy tornáznak a majmok,
mint megannyi tornászbajnok!
Ott meg az a csimpánz, ni!
Milyen jól tud hintázni.
Egy másik társa meg a hintáját tolja,
stoplámpaként virít az ülőgumója
Meguntam a majommókát,
megnéztem a pufók fókát.
Szomszédja a jegesmedve,
fehér bundával van fedve.
És még a kis medvebocsok
szőrméjén sincs soha mocsok.
Távolabb a madarak
rikácsolva hadarnak.
Ehelyütt
látni a vén keselyűt!
S aki káromkodni hallja a rút papagájt,
a lelke üdvéért érezhet is vad aggályt!
Az énekesmadarak meg figyelik a kanárit
Ő az énektanár itt.
De a kardal nem tetszett,
otthagytam a ketrecet.
Lábam alatt a föld remeg:
oroszlánok üvöltenek.
Az ebédnek jövetelit
erélyesen követelik.
Nyers húst kapnak e vadak.
Vagy húsz kiló egy adag.
Éhesen vicsorít az állatok királya,
én meg bátran nyelvem öltöm ki rája.
Pedig biz’ reszketne minden egyes tagom,
hogyha találkoznánk, kint a sivatagon.
Mint valami állombeli vízió,
tátja rám a pofáját a víziló.
Úgy nyílik a szája szét,
nem is látni más részét!
A zsiráfot úgy foltozták össze, nem volt anyaga,
hogy kiteljék egyvégtéből valahogyan a nyaka.
Mindkettőnek, ez nem lehet vitás,
előny lenne csak a párosítás!
Még sok másik állatnál is megálltam,
s mindegyiket eledellel kínáltam.
Amíg végül, hálából, az elefánt
ormányából sáros vízzel telehányt
Szidtam is a magyar kormányt
tiltsa be az agyart, s ormányt!Forrás: Szeretem a verseket
-
Balla D. Károly: Köpönyeg
Ha már kifordítod,
legalább ne csapj közben
ekkora szelet vele!Forrás: Lélektől lélekig
-
Balla D. Károly: VISZONYÍTÁS
Még mindig jobb,
ha latrok beszélnek önmegtartóztatásról,
mint ha impotensek.Forrás: Lélektől lélekig
-
Tornai József: Gyűlölöd-e a kerítéseket?
Nem azt kérdezem tőled, szeretsz-e?
Azt kérdezem: gyűlölöd-e a kerítéseket?
Itt most bekerítik az erdőket,
madarakat, kisgyerekeket,
még a folyókat is cövekekkel és
névtáblákkal pecsételik meg.
A levegőre kiírják:
„Magánterület, idegeneknek bemenni tilos.”
A margaréták nagy szirmát lelakatolják,
és akinek nincs kerítése,
eldugja arcát a buszon egymáshoz dőlő vállak mögé.
Azt kérdezem tőled, ha szeretsz,
gyűlölöd-e a kerítéseket?Forrás: Lélektől lélekig
-
Romhányi József: Focimeccs
Huszonkét esztelen, félmeztelen egyén,
egymás hátán-hegyén
nyüzsög lenn a pályán.
Mások mája táján taposnak,
és ha elég laposnak
lát a bíró minden egyest,
megítél egy tizenegyest.
S mert a szegény feje tizenegyest kirótt,
a fele közönség átkozza a bírót!
De senki sem csendes a nagy embertömbből,
mert a másik fele harsány éljent bömböl.
Ezalatt a meccsen néhány sípcsont reccsen,
szerteszét vér freccsen. Fel sem veszi egy sem
a fetrengő játékost. Fontosabb a játék most.
A vad középcsatár átgázol a bekken.
Úgy esik az össze, hogy csak meg se nyekken,
azután a labdát megcélozza jól: goóóóóóól!!!!
Egy alacsony néző, ki oda nem lát át,
ordítva paskolja a szomszédja hátát:
vegye le a kalapját, mert szétverem alapját,
azt a kerek tököt! S feje felé bökött.
Erre az: Ó! Te gaz! Engem sértegetni mersz-e?
Persze! Mind a ketten szólnak egy-két havernek:
Gyertek, fiúk segíteni, ha vernek!
Jöttek is mind verekedni, úgyis kezdtek berekedni.
Buzgón verekedtek, bíz nem voltak restek!
S időnként a gyepre elnyűtt testek estek.
De a két okozót rejti már a bozót.
S merre egy rést leltek, gyorsan elszeleltek.
A többit azután alig egy-két nappal,
a derék rendőrség verte szét kardlappal.
Le a kalappal!Forrás: Lélektől lélekig antológia
