Ez télelő, – sötétedik hamar,
Mindjárt homályba hull a kis szoba…
Vajjon derültebb volna s biztatóbb,
Megnyugtatóbb és ígéretesebb,
Ha valaki mellettem ülne most
És fogná erősen a kezemet,
Fülembe suttogva varázs-igét?
Nem. Kettőnek is sötét a sötét.
Ez télelő, – sötétedik hamar…
Ha most körüllengné e kis szobát
Mindenki, akinek szívére
Csöppentettem egy csöpp melódiát, –
Ha átölelne párás zuhataggal
Egy szivárványos visszhang-vízesés,
És kórus zúgná fülembe: remélj!?
Nem. Országoknak is éjszaka az éj.
Talán, talán ha betöltene Az,
Akit most is csak hírből ismerek,
Kihez esetlen imát dadogok
És hatalmában félig sem hiszek,
Csak akarok, csak akarok…
Ha visszahozná mult novemberek
Tengeralatti advent-illatát,
Ha megtenné a képtelen csodát,
És olyan volna ez a délután…
Akkor talán, talán, talán
Fénybeborulna most is a szobám.
Forrás: Lélektől lélekig
