https://verskucko.com

Címke: tisztaság

  • Reményik Sándor: Spectrum

    Fehér az ős-szín.
    Talán nem is szín,
    A költő szerint csak „világos csend”.
    Fehéren, tisztán
    Buzog a véghetetlen térből
    A csillagzatok vándorfénye,
    Míg fennakad egy hitvány üvegen.

    Akkor megbomlik, megzavarodik,
    Ős-tisztaságát homály futja be,
    Egysége szertehull.
    S a megzavart fény bomló káoszából
    Lángrakapnak a születő színek:
    Égő-piros, halványzöld, méregsárga,
    Irigység, bosszú, remény, szerelem,
    Ezernyi vágy.

    Szeretnék gyermek lenni újra,
    Isten báránya, ártatlan-fehér,
    Bontatlan-egy.

    És szól a hindu bölcs:
    A munka könnyű:
    Vedd el a nap elől az üveget.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Babits Mihály: Vágyak és soha

    Gyermek kívánnék lenni, tiszta gyermek,
    kit nem zavarnak semmi bús szerelmek,
    s amilyen talán nem valék soha.

    A nő szeme, élettel égve telten,
    rejtett mocsokkal undorítja lelkem:
    az élet tiszta nem lehet soha.

    Az élet piszkos, csak a semmi tiszta,
    az élet mélyén ég a vágyak piszka,
    s a semmit nem kívánhatom soha.

    Ó, ezek az emésztő pincelángok,
    hogy mint a mécses, lángban egyre rángok,
    s tán ellobbanni nem tudok soha.

    Hogy vágyamat születve már utálom,
    s utálva vágyom; és ha lesz halálom,
    vágyam halálát nem hiszem soha.

    Immár a végtelen vágyára vágyom,
    s bár végtelen sok, véges mind a vágyam,
    s végesből nem lesz végtelen soha.

    Gyermek kívánnék lenni, tiszta gyermek,
    kit nem zavarnak semmi bús szerelmek,
    s amilyen talán nem valék soha.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sinka István: Sötét esztendők

    Csillag voltam előbb,
    aztán gyermek lettem,
    s gyertyaként a szívem a
    tenyerembe vettem.

    Sötét esztendőkben
    úgy néztem a tájat
    s Isten simogatta
    gyönge kis gyertyámat.

    Ment előttem farkas,
    jött utánam bárány,
    – kastélyt vehettem vón
    gyertyám fénye árán.

    Kastélyt vehettem vón,
    nem vitt rá a lélek.
    Végtelenből így is
    végtelenbe érek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szécsi Margit: Fehér galambot

    Fehér galambot, fekete hollót
    ingembe raktam, vigyen a szélben,
    vigyen az égi hullámverésben.
    Látom a földet mélyen alattam,
    látok egy írást messzi fölöttem,
    szép betük arról, mivégre lettem.
    E zűrös élet mágnes-köréből
    nem illik nékem följebbre törni,
    sem nem a földi hadakkal ölni,
    tettel vagy szóval ölni, gyűlölni.
    Mire beborúl a heves égbolt,
    nehéz vizei mossák a földet,
    magamat látom a tisztaságban,
    e csillogó föld nekemvaló lett.
    Mire kihajt a tövises ezüstfa,
    mire kinyílik szagos virága,
    csillag-rengeteg sárgaréz torka
    a te szép neved kitrombitálja,
    lezuhanok a fényes világra.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Puskin: Szerettem Önt

    Szerettem Önt: s talán e mély szerelmem
    A lelkemben nem hunyt egészen el;
    De békéjét ne dúlja már fel ez sem;
    Nem búsítom önt már semmivel.
    Szerettem önt, némán, reményvesztetten,
    Voltam szelíd, majd féltékeny s irigy –
    Mély áhítattal, gyöngéden szerettem,
    Ég adja, hogy más is szeresse így.

    Franyó Zoltán fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Blake: Az angyal

    Az Angyal – születésem elnöke –
    Így szólt: „Kéj- s kedvből gyúrt lényecske, te,
    Menj, szeress, Földi Hívság ne vonzzon sose.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fésűs Éva: Kívánság

    Uram, ha egyszer nagyon jó leszek,
    egy szívet adj nekem!
    Egyszerűt, tisztát, szépet, kedveset,
    lakozzék benne erős szeretet
    és imádkozni tudjon melegen.

    Nem kell lobogva égő gyötrelem,
    és tépő ösztönök,
    nem kellenek a cifra nyomorultak,
    kik rossz szerelmeket százszor meguntak,
    de olthatatlan vágyuk füstölög.

    Nem kell megejtő, színes hangulat,
    vérkergető borok;
    tedd keserűvé, pecsételd le ajkam,
    hogy indulatnak játékul ne adjam,
    mi bennem szándékodból szent dolog.

    Nem kell a kar, mely kígyóként ölel,
    tapasztalt, sima kéz,
    nem kell, hogy csak a testemet szeressék, –
    a múló mámor mélye dúlt üresség,
    s nem kell a szó, mely rombol, úgy becéz.

    Vigyázz reám, ha forró pillanat
    oson be álnokul
    lelkembe, – mert én hófehérre vágyom,
    és mégis sokszor megcsal önnön álmom,
    ha jobbra, balra csóktüzecske gyúl.

    Ne legyen tűz és füst az életem,
    csak szentjánosbogár;
    de szabadíts meg az öncélú vágytól,
    mely hamis lidércfényként világol
    s a fáradt lélek békét nem talál.

    Uram, azért egyszer, ha jó leszek,
    adj nekem egy szívet,
    ki tisztán szűrte át e földi lázat,
    kiben testvérek büszkeség, alázat,
    ki enyém volna, s énvelem Tied.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gősi Vali: Lélekúton

    A titok néha mélyen megbújik
    de te ne add fel, s rátalálsz
    utad során egy hűséges társra,
    s nem lesz több hamis vallomás.

    Ha kitaláltad önmagad titkát,

    s nem rejti maszk már lényeged,

    valami tiszta, csillogó fénytől

    ragyog majd mindig a két szemed.

    Széthull a fény, és nyalábján végre

    mosoly születik arcodon,

    s e néma, szégyenlős biztatásra

    fénycsókot lehel az ajkadon.

    Feltárul – ahogy az első csókra –

    a rejtőzködő, nagy titok,

    s szelíden súgja, alig hallod:

    • hidd el, ez tényleg ÉN vagyok!

    E fénylő, tiszta, derűs világban

    lehulló álarcod mögül

    felderül valódi, tiszta éned,

    és lágy dal fakad ott legbelül.

    Gyönyörű dal szól, s mindenik dallam

    neked szól, rólad mesél:

    önmagad mélyén hallgató lényed

    dalolja halkan: ez vagyok én…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Harmat a csillagon

    Megjártam bár a történelmet,
    konok vagyok, konokabb, mint a gyermek,
    kinek apja hiába magyarázza,
    hogy nem labda a hold,
    konok, ki ha százszor meglakolt,
    százegyedszer is a könyörtelen
    igazat keresem.
    Ez a kenyerem.

    A boldogság tört szárnyú madara
    vergõdik a tenyeremen;
    a boldogság tört szárnyú madarát,
    mely évezredek óta
    röppen fel s hull alá,
    nekem kell fölrepítenem.

    Vergõdtem, vergõdöm magam is,
    – megviseltek a hosszú századok –;
    szétosztom minden örömöm,
    a bánatomon is osztozzatok.

    Ó, szép szavak barokkos balzsama, –
    ne hosszabbítsd a kínjaim!
    A féligazság:
    múló novokain.
    Az egyenes beszéd,
    nekem csak az a szép.

    Kenyéren és vízen is csak azt vallhatom.
    Ezért tart engem a társadalom.
    Labda a hold! S ha netán el nem érném,
    harmat leszek, harmat e csillagon,
    hogy fényemtõl is fényesebbnek
    lássák a földet a
    szomszédos égitestek.

    S ha elszólít a Nap,
    nyugodt lélekkel mondják:
    tócsákkal nem szövetkezett,
    liliomok fürödtek benne,
    úgy tünt el, amint érkezett.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ágai Ágnes: Szó, ami szó

    Nagyon egyszerűen kellene szólni
    ebben az agyonbonyolított világban.
    Veretes, tiszta, igaz beszéddel
    lehántva a sallangokat,
    az utánzatok idegen koloncát,
    a cifra cikornyák vadhajtásait.
    Fehér szavak kellenének,
    újra felfénylő, megtalált szavak,
    lesikált, erős tölgyfa szavak,
    masszívak, faraghatóak,
    kemények, érthetők.
    Vissza kell adni hitelét,
    becsét, szépségét a szónak,
    a szóra érdemes szavaknak,
    melyekkel szót válthatunk,
    és szót érthetünk egymással
    jó szóban szűkölködő korunkban.

    Forrás: Lélektől lélekig