https://verskucko.com

Címke: tisztaság

  • Szécsi Margit: Fehér galambot

    Fehér galambot, fekete hollót
    ingembe raktam, vigyen a szélben,
    vigyen az égi hullámverésben.
    Látom a földet mélyen alattam,
    látok egy írást messzi fölöttem,
    szép betük arról, mivégre lettem.
    E zűrös élet mágnes-köréből
    nem illik nékem följebbre törni,
    sem nem a földi hadakkal ölni,
    tettel vagy szóval ölni, gyűlölni.
    Mire beborúl a heves égbolt,
    nehéz vizei mossák a földet,
    magamat látom a tisztaságban,
    e csillogó föld nekemvaló lett.
    Mire kihajt a tövises ezüstfa,
    mire kinyílik szagos virága,
    csillag-rengeteg sárgaréz torka
    a te szép neved kitrombitálja,
    lezuhanok a fényes világra.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Puskin: Szerettem Önt

    Szerettem Önt: s talán e mély szerelmem
    A lelkemben nem hunyt egészen el;
    De békéjét ne dúlja már fel ez sem;
    Nem búsítom önt már semmivel.
    Szerettem önt, némán, reményvesztetten,
    Voltam szelíd, majd féltékeny s irigy –
    Mély áhítattal, gyöngéden szerettem,
    Ég adja, hogy más is szeresse így.

    Franyó Zoltán fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Blake: Az angyal

    Az Angyal – születésem elnöke –
    Így szólt: „Kéj- s kedvből gyúrt lényecske, te,
    Menj, szeress, Földi Hívság ne vonzzon sose.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fésűs Éva: Kívánság

    Uram, ha egyszer nagyon jó leszek,
    egy szívet adj nekem!
    Egyszerűt, tisztát, szépet, kedveset,
    lakozzék benne erős szeretet
    és imádkozni tudjon melegen.

    Nem kell lobogva égő gyötrelem,
    és tépő ösztönök,
    nem kellenek a cifra nyomorultak,
    kik rossz szerelmeket százszor meguntak,
    de olthatatlan vágyuk füstölög.

    Nem kell megejtő, színes hangulat,
    vérkergető borok;
    tedd keserűvé, pecsételd le ajkam,
    hogy indulatnak játékul ne adjam,
    mi bennem szándékodból szent dolog.

    Nem kell a kar, mely kígyóként ölel,
    tapasztalt, sima kéz,
    nem kell, hogy csak a testemet szeressék, –
    a múló mámor mélye dúlt üresség,
    s nem kell a szó, mely rombol, úgy becéz.

    Vigyázz reám, ha forró pillanat
    oson be álnokul
    lelkembe, – mert én hófehérre vágyom,
    és mégis sokszor megcsal önnön álmom,
    ha jobbra, balra csóktüzecske gyúl.

    Ne legyen tűz és füst az életem,
    csak szentjánosbogár;
    de szabadíts meg az öncélú vágytól,
    mely hamis lidércfényként világol
    s a fáradt lélek békét nem talál.

    Uram, azért egyszer, ha jó leszek,
    adj nekem egy szívet,
    ki tisztán szűrte át e földi lázat,
    kiben testvérek büszkeség, alázat,
    ki enyém volna, s énvelem Tied.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gősi Vali: Lélekúton

    A titok néha mélyen megbújik
    de te ne add fel, s rátalálsz
    utad során egy hűséges társra,
    s nem lesz több hamis vallomás.

    Ha kitaláltad önmagad titkát,

    s nem rejti maszk már lényeged,

    valami tiszta, csillogó fénytől

    ragyog majd mindig a két szemed.

    Széthull a fény, és nyalábján végre

    mosoly születik arcodon,

    s e néma, szégyenlős biztatásra

    fénycsókot lehel az ajkadon.

    Feltárul – ahogy az első csókra –

    a rejtőzködő, nagy titok,

    s szelíden súgja, alig hallod:

    • hidd el, ez tényleg ÉN vagyok!

    E fénylő, tiszta, derűs világban

    lehulló álarcod mögül

    felderül valódi, tiszta éned,

    és lágy dal fakad ott legbelül.

    Gyönyörű dal szól, s mindenik dallam

    neked szól, rólad mesél:

    önmagad mélyén hallgató lényed

    dalolja halkan: ez vagyok én…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Harmat a csillagon

    Megjártam bár a történelmet,
    konok vagyok, konokabb, mint a gyermek,
    kinek apja hiába magyarázza,
    hogy nem labda a hold,
    konok, ki ha százszor meglakolt,
    százegyedszer is a könyörtelen
    igazat keresem.
    Ez a kenyerem.

    A boldogság tört szárnyú madara
    vergõdik a tenyeremen;
    a boldogság tört szárnyú madarát,
    mely évezredek óta
    röppen fel s hull alá,
    nekem kell fölrepítenem.

    Vergõdtem, vergõdöm magam is,
    – megviseltek a hosszú századok –;
    szétosztom minden örömöm,
    a bánatomon is osztozzatok.

    Ó, szép szavak barokkos balzsama, –
    ne hosszabbítsd a kínjaim!
    A féligazság:
    múló novokain.
    Az egyenes beszéd,
    nekem csak az a szép.

    Kenyéren és vízen is csak azt vallhatom.
    Ezért tart engem a társadalom.
    Labda a hold! S ha netán el nem érném,
    harmat leszek, harmat e csillagon,
    hogy fényemtõl is fényesebbnek
    lássák a földet a
    szomszédos égitestek.

    S ha elszólít a Nap,
    nyugodt lélekkel mondják:
    tócsákkal nem szövetkezett,
    liliomok fürödtek benne,
    úgy tünt el, amint érkezett.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szép Ernő – Ne higgy!

    Ne hidd, ne hidd, ami igaz,
    Ami kegyetlen, ami gaz,
    Mi ocsmány és alávaló
    Ne hidd, ne hidd, ami való.

    Hazugság, amit a lap ír,
    Félrebeszél az a papír.
    Meredt szemekkel aki súg
    az mind gyalázatos hazug.

    Ugratnak, játszanak veled.
    Nem lehet az! Hogy képzeled?
    Nem hiheted, ha van hited,
    Gazember vagy, ha elhiszed.

    Ne hidd el, ne hidd el mi gaz,
    Ordítsd az égre: nem igaz!
    Szeme közé kacagj neki,
    Ki a borzasztót hirdeti.

    Hallod? Ne hidd, mi rút, mi vad,
    Mi undort és gyötrelmet ad.
    A fényképed, meg a tavasz,
    S az Igazság, az az igaz.

    Csak ami szép, jó, mind igaz.
    Mit álltál, az az igaz.
    Mi nem divat, mi nem haló.
    Az, ami örökkévaló.

    Csak a kedvesség, az öröm,
    A pardon, meg a köszönöm,
    A gyöngédség, a figyelem,
    Csak az az igaz idelenn.

    Csak a segítség, a vigasz,
    A barátság az az igaz.
    Csak az a gyémánt szeretet,
    S a szívekre veretett.

    Belénk döfték a kést, ne hidd,
    Kiszaggathatják beleid,
    Míg lélegzel és eszmél agyad,
    A bűnt tagadd, tagadd, tagadd!

    Megmarkolom két válladat,
    Szemembe nézz, ne hagyd magad!
    Tiszta maradj, maradj szabad,
    Ne bukj el, meg ne add magad!

    Légy tiszta, hős légy,
    Légy erős, holt részeg légy, légy eszelős,
    A Földre a felhőkből tekints.
    Te légy az Isten, hogyha nincs!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ágai Ágnes: Szó, ami szó

    Nagyon egyszerűen kellene szólni
    ebben az agyonbonyolított világban.
    Veretes, tiszta, igaz beszéddel
    lehántva a sallangokat,
    az utánzatok idegen koloncát,
    a cifra cikornyák vadhajtásait.
    Fehér szavak kellenének,
    újra felfénylő, megtalált szavak,
    lesikált, erős tölgyfa szavak,
    masszívak, faraghatóak,
    kemények, érthetők.
    Vissza kell adni hitelét,
    becsét, szépségét a szónak,
    a szóra érdemes szavaknak,
    melyekkel szót válthatunk,
    és szót érthetünk egymással
    jó szóban szűkölködő korunkban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső – Csendes, tiszta vers

    Nincs semmim… Így megyek magamban –
    tip-top – szelíden, csendesen,
    s ha éjjel bántanak a rablók,
    kitárom két üres kezem.

    A rablók sírnak velem együtt.
    Olyan-olyan szegény vagyok,
    mint kisded első fürdetőjén
    és mint a teknőn a halott.

    De tart a föld s ez az enyém még,
    s feszül az ég fejem felett,
    s kitárom az örök egeknek
    örök-mezítelen testemet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kajirbekulu Gafú: Kuttabaj forrása

    Gyermekkorom óta vagy, te hűs forrás,
    Szomjas utas reménye e csobogás.
    Leánykarcsú hegyet, mint a selyemöv,
    Csak te ölelsz csörgedezve, soha más.

    Bár ittak, de szomjuk oltván nem tudtak
    Rád vigyázni, lásd, mielőtt elhagytak,
    Ételüket, edényüket eldobva,
    Beszennyeztek, aztán útnak indultak.

    Kiveted a mocskot némán, szótlanul,
    Jót és rosszat is vendégelsz konokul.
    Csobogsz, tisztulsz folytonosan, szelíden,
    Teremtettek jótevőnek, holnapul.

    Ősi medred nem hagyod, a meglevőt,
    Utas révén messzire jut táp-erőd.
    Mindenünk vagy. Kiket éltetsz, nem óvnak.
    Nem értem a vized mellől felkelőt.

    Forrás: Lélektől lélekig